Emma napja van. | 2024.04.19

ÁSZ: továbbra sem megfelelő két nemzetiségi intézmény gazdálkodása

2018-11-26 18:29:00

Az Országos Örmény Önkormányzat továbbra is veszélyezteti a közpénzekkel való felelős, elszámoltatható és átlátható gazdálkodást, és az Országos Szlovák Önkormányzatnál is további intézkedések szükségesek a vagyon védelméért - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az intézmények utóellenőrzésénél.

    Az ÁSZ az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, a két intézmény 2010. január 1. és a 2014. június 30. közötti gazdálkodását, belső kontrollrendszerének kialakítását és működését, az államháztartásból nyújtott támogatás, illetve az államháztartásból meghatározott célra ingyenesen juttatott vagyon felhasználását 2015-ben ellenőrizték. 
    A jelentésben megfogalmazott javaslatokra az Országos Örmény Önkormányzat 16 feladatot határozott meg intézkedési tervében - közölte a szervezet. Az ÁSZ most megállapította, hogy az intézmény nem egyeztette a költségvetési határozat-tervezeteket a költségvetési szervek vezetőivel, és nem igazolta azok jogszabályban előírt szerkezetben és tartalommal való elkészítését. Nem támasztották alá a gazdálkodási jogkörök szabályszerű gyakorlását sem, a hivatalvezető pedig nem értékelte a költségvetési szerv belső kontrollrendszerének minőségét.
    Nem hajtották végre a szabályszerű vagyongazdálkodás érdekében meghatározott intézkedéseket, nem készítették el a törvényi előírásnak megfelelő, a mérleg tételeinek alátámasztásához összeállított leltárakat, valamint nem végezték el az eszközök értékelését - tudatták. Hozzátették, nem tették közzé az önkormányzat tevékenységére, működésére, gazdálkodására vonatkozó adatokat sem.
    Az Országos Szlovák Önkormányzat a 2015-ös ellenőrzés után 26 feladatot határozott meg az intézkedési tervben, amelyből 11-et határidőre, négyet határidőn túl, ötöt részben, öt feladatot pedig nem hajtott végre. Egy feladat okafogyottá várt - írta az ÁSZ.
    A vizsgálat szerint az önkormányzatnál javult a működési és a gazdálkodási folyamatok szabályozottsága, a pénzügyi és a belső kontrollrendszer szerinti elszámoltathatóság viszont továbbra is kockázatokat hordoz, ezért az önkormányzat vagyongazdálkodási tevékenységének szabályozottsága és annak működése területén további intézkedések szükségesek.
    Az ÁSZ az Országos Örmény Önkormányzat esetében vagyonmegóvási intézkedést kezdeményezetett, és levéllel fordult az intézmény elnökéhez, valamint az Országos Szlovák Önkormányzat hivatalának vezetőjéhez a jogszabálysértő gyakorlat megszüntetéséért.