Auguszta napja van. | 2024.03.29

Nyolc borvidék húsz pincészete a debreceni bormustrán

2018-11-22 13:25:00

Nyolc borvidék húsz pincészete mutatkozik be szombaton a VII. Debreceni Bormustrán - közölték a szervezők az eseménynek helyet adó Déri Múzeumban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. 

    Kovács Pál, a Debreceni Borbarátok Társasága Egyesület elnöke, a Debreceni Borozó szaklap kiadója elmondta: a bormustra az elmúlt években komoly társadalmi eseménnyé vált a városban, ezt jelzi az is, hogy a szombati kóstolóra szinte az összes jegy elővételben elkelt. Hozzátette: a rendezvényre az egyetlen ingyenes, negyedévente megjelenő országos terjesztésű borászati szaklap, a Debreceni Borozó tesztjein legjobban szereplő húsz borászatot hívták meg. A teszteken mintegy 400 bor közül válogatták ki azokat, amelyeket végül megkóstolhatnak az érdeklődők. Az idén a tokaji, az egri, a szekszárdi, a villányi, a kunsági, a mátrai, az etyeki és a balatonlellei borvidék pincészetei mutatkoznak majd be, a bormustra díszvendége pedig Szlovénia lesz - ismertette a részleteket az egyesület elnöke. 
    Angi János, a Déri Múzeum igazgatója magyarázatként arra, hogy miért az intézmény ad otthont a borkóstolónak, elmondta: a múzeumot az 1920-as évek második felében eredetileg kultúrpalotának építették. Az akkori városvezetés szándéka az volt, hogy kulturális események sokasága kapjon helyet az épületben. Az intézmény fontos céljának tekinti ma is, hogy a legszélesebb értelemben vett kultúrát képviselje. A rendezvény hozzájárul a borral kapcsolatos alapvető ismeretek bővítéséhez és elősegíti a kulturált borfogyasztás minél szélesebb körű elterjedését - fűzte hozzá.