Gedeon napja van. | 2024.03.28

Az olasz ügyészség elrendelte az Aquarius NGO-hajó lefoglalását

2018-11-21 11:12:00

Veszélyes hulladékkezelés vádjával a szicíliai Catania ügyészsége elrendelte az Orvosok határok nélkül (Msf) és az Sos Mediterranée nem kormányzati szervezet Aquarius nevű közös hajójának a lefoglalását kedden. 

        Az ügyészség szerint az Aquarius veszélyes, fertőző hulladékot tett az olaszországi partokra, megszegve az ezek tárolására és feldolgozására vonatkozó szabályokat, és ezzel egészségügyi vészhelyzetet teremtett. 
    Az Aquarius szeptember óta a franciaországi Marseille kikötőjében vesztegel, mivel Gibraltár után Panama is megvonta a hajózási engedélyét. Korábban, 2015-től folyamatosan a Földközi-tengeri mentési műveletekben vett részt, és Líbiából a dél-olaszországi partokra hozta a migránscsoportokat. Az olasz hatóságok szerint azonban az NGO-hajó nem kizárólag illegális bevándorlókat, hanem illegális hulladékot is partra tett Szicília, a dél-olasz Calabria, Puglia és Nápoly tizenegy különböző kikötőjében. 
    Az olasz pénzügyőrség és rendőrség utóbbi két évben végzett vizsgálata rámutatott, hogy az Aquarius mintegy 24 ezer kilogram, egészségügyi szempontból veszélyes és fertőző hulladékot szállított Olaszországba: arról a hulladékról van szó, amelyet a hajóról minden egyes érkezés után az olaszországi kikötőkben hagytak hátra, vagyis többnyire fertőzésveszélyes, véres ruhadarabokat, amelyeket a beteg, sebesült migránsok viseltek. Ezeket a ruhaneműket speciális tárolókban kellett volna partra helyezni, elszállítani és megsemmisíteni. Ehelyett az NGO-k - a költségeket megtakarítva - normális háztartási hulladékként tüntették fel őket egyszer sem jelentve be a hatóságoknak, hogy az egészségre veszélyes hulladékról van szó. Az olasz hatóságok szerint 44 esetben bizonyítható, hogy az Aquariusról veszélyes hulladék jutott be Olaszországba. 
    Az ügyészség 24 személy ellen indított vizsgálatot, köztük vannak az Msf és az Sos Mediterranée olasz, francia, holland, német és más nemzetiségű felelősei, valamint az Aquarius ukrán kapitánya. Ezen kívül 460 ezer eurós bírságot szabtak ki a két NGO-ra. 
    Az olasz hatóságok az Aquarius telefonbeszélgetéseinek lehallgatásával és elektronikus levelezésének ellenőrzésével készek bizonyítani, hogy a két NGO "rendszeresen, előre kitervelten távolította el a hajóról az illegális hulladékot". Olasz adatok szerint az Aquariustól Olaszországba szállított több mint 21 ezer migránsból több mint ötezer betegként érkezett: Tbc-sek, rühesek, bárányhimlősek, gyulladásos betegségben szenvedők, nyílt sebeket viselők voltak közöttük. Ruháik mind az olaszországi kikötők hulladéktárolóiba kerültek bármilyen elővigyázatossági lépés nélkül. 
    Az ügyészi vizsgálatot Carmelo Zuccaro cataniai ügyész vezeti, aki 2015 óta vizsgálja az NGO-k mentési műveleteinek szabályosságát. Zuccaro ügyész vetette fel elsőként, hogy a földközi-tengeri NGO-k az embercsempészekkel összejátszva mentés helyett az illegális bevándorlást segítik.
    Az Msf kedden Rómában tartott sajtótájékoztatóján az NGO "rágalmazási hadjáratnak" nevezte az olasz ügyészség újabb vizsgálatát hangsúlyozva, hogy ennek célja az Msf orvosi-mentési szolgálatának "bűncselekményként" való feltüntetése. Hangsúlyozta, hogy az Aquariust az olasz egészségügyi szervek mindig átvizsgálták, és az esetleges fertőzésveszély megelőzése az olasz hatóságok hatáskörébe tartozott. A szervezet hozzátette, hogy az Aquariusnak jelenleg libériai felségjelzése van, de ezzel nem tudnak mentési munkát végezni. 
    Az olasz Mediterraneo, az egyetlen NGO, amely még mentést végez a Földközi-tengeren, kedden bejelentette, hogy a líbiai parti őrség fegyveres akcióban eltávolította azt a 79 migránst, aki napok óta egy Miszráta kikötőjében állomásozó teherhajó fedélzetén tartózkodott és ezt nem volt hajlandó önként elhagyni. A teherhajó november 8-án mentette ki a tengerből a csoportot és visszaszállította Líbia partjaira.