Emma napja van. | 2024.04.19

Horváth Ildikó: az ápolói ösztöndíj növeli az ápolói munka iránti elkötelezettséget

2018-11-20 15:45:00

Az ápolói ösztöndíj a szakmában való elhelyezkedést segítve jelentősen támogatja a fiatalok ápolói munka iránti elkötelezettségét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

    Horváth Ildikó azt mondta, a programban részt vevő, egészségügyi szakképzést végző tanulók a tanulmányaik alatt havi 40 ezer forint ösztöndíjban részesülnek. 
    A támogatás feltétele, hogy a szakképzés megszerzését követően legalább annyi ideig valamelyik hazai, közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál dolgoznak, ameddig az ösztöndíjat is kapták - tette hozzá.
    Páva Hanna, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgató-helyettese arról beszélt, a szeptember 5-én meghirdetett pályázati ciklussal együtt már több mint ezer emberrel kötöttek szerződést. Ebben a félévben 15 szakképesítést jelöltek meg, amelyek között a csecsemő- és gyermekápoló, valamint a mentőápoló is szerepel - ismertette.
    Hozzátette, az ösztöndíjjal támogatható OKJ-szakképzések körének meghatározása a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatókra vonatkozó betöltetlen álláshelyek száma alapján történik.
    Gondos Miklós, az ÁEEK főigazgatója kiemelte, nagyon fontos a folyamatos utánpótlás biztosítása.
    A vidéki kórházak 500 milliárd forintos, valamint a közép-magyarországi régió következő 6-7 évben 700 milliárd forintból megvalósuló fejlesztése is ezt a célt szolgálja - hangsúlyozta.
    Viziné Molnár Anna, az Uzsoki utcai Kórház ápolási igazgatója úgy fogalmazott, a fiatalok ösztönözhetőek az ápolói pályára, az ösztöndíjprogram pedig a legjobb módszer erre. Hozzátette, a programtól nagyobb létszámú, jól képzett utánpótlást vár.
    Az ÁEEK 2017. június 1-jén indította el ápoló tanulók részére a pályaválasztást támogató ösztöndíjprogramot. Az eddigi két, már lezárt pályázati ciklusban 890 érvényes pályázatot nyújtottak be. A pályázók közül 826 tanulóval kötöttek szerződést, és több mint 300 millió forint ösztöndíjat folyósítottak.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó