Tivadar napja van. | 2024.04.20

Emberkereskedelemmel is gyanúsítják az ingatlancsalási ügy egyik szereplőjét

2018-11-15 15:57:46

Emberkereskedelemmel is gyanúsítja a Budapesti Nyomozó Ügyészség annak az ingatlancsalási ügynek az egyik gyanúsítottját, amelyben tíz ember idős vagy szellemileg leépült embereket tévesztett meg - tájékoztatta a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-t.

    Ibolya Tibor közölte: 2017 elején a gyanúsított és az élettársa testvéreknek adták ki magukat, és rávettek egy 88 éves férfit, hogy vegye feleségül a nőt. Ezután családostul beköltöztek az időskorú sértett lakásába, őt pedig a lakás egy kis helyiségébe költöztették, rendszeresen elkérték a pénzét, többször erőszakkal - tudatta.
    Az ügyészség a gyanúsítottat ezért személyi szabadságától megfosztott ember sérelmére, a sértett sanyargatásával, kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem, személyi szabadság megsértése, valamint folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével is gyanúsítja.
    A Budapesti Nyomozó Ügyészség három gyanúsított - köztük az egyik ügyvéd - letartóztatására tett indítványt.
    A budapesti nyomozó ügyészek kedden kilenc helyszínen hajtottak végre összehangolt akciót a Készenléti Rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársaival. Tíz embert - köztük négy ügyvédet - állítottak elő, hallgattak ki. A megalapozott gyanú velük szemben többrendbeli, jelentős kárt okozó, idős vagy fogyatékosságánál fogva a bűncselekmény felismerésére korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette vagy kísérlete. A négy jogász esetében ügyvédi visszaélés bűntette a megalapozott gyanú.