Auguszta napja van. | 2024.03.29

A halfogyasztást népszerűsítik a Magyar Ízek Őszi Vásárán Budapesten 

2018-11-15 15:45:00

A halfogyasztást népszerűsítik a Magyar Ízek Őszi Vásárán és Halbazárban szombaton egész nap a Várkert Bazárban Budapesten. 

    A Halbazárban 50 kistermelő több mint 1000 terméke várja az érdeklődőket. A halak mellett a vásár egyéb kézműves ételekkel és italokkal, valamint gólyalábasokkal, bábszínházzal, kézműves foglalkozásokkal és halas játszóházzal készül.
    Pap Krisztián, a vásár alapítója az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában elmondta: kevés halat fogyasztanak Magyarországon, évente 6 és fél kilót, ennek a nagy része főként a karácsonyi időszakban kerül az asztalra.
     "A divatos halfogyasztásra szeretnénk felhívni a figyelmet legfőképpen, hogy a halat el lehet készíteni máshogy is, mint rántva vagy halászlének. Ezt fogjuk bemutatni egész szombaton" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az eseményen látványfőzéssel és kóstolóval, valamint ingyenes dietétikai tanácsadással is várják az érdeklődőket. 
    Magyar termékekkel találkozhat a közönség a rendezvényen. A haltermékek mellett sajtot, kolbászt, különféle húskészítményeket, csokoládét, bort, pálinkát és egyéb olyan finomságokat kínálnak, amelyek jellemzőek Magyarországra. 
    Az ingyenes rendezvényre a szervezők több gyerekprogrammal is készülnek - tette hozzá a vásár alapítója.