Andrea napja van. | 2024.04.18

Nézőpont: romlik a francia elnök megítélése a visegrádi országok közvéleményében

2018-11-15 10:25:00

Romlik Emmanuel Macron francia köztársasági elnök megítélése a visegrádi országok közvéleményében a Nézőpont Intézet felmérése szerint.

    Az októberi közvélemény-kutatásból kiderült, hogy Emmanuel Macront már kevesebben kedvelik a V4-es országokban, mint amennyien rossz véleménnyel vannak róla - közölte a Nézőpont csütörtökön.
    Emmanuel Macron az elmúlt évben rendszeresen bírálta a visegrádi együttműködés országait, és ez nyomot hagyott az elnök imázsán. Ismertsége és elutasítottsága is nőtt, miközben a róla jó véleménnyel lévők aránya nem változott a visegrádi országokban. 
    Míg 2017-ben a megkérdezettek 22 százaléka volt rossz véleménnyel a francia elnökről, idén már a négy ország népességének átlagosan 38 százaléka fogalmazott meg elutasító véleményt. Ugyanakkor nőtt a politikus ismertsége a visegrádi régióban: míg 2017-ben a visegrádi négyek felnőtt népességének 28 százaléka nem hallott a francia köztársasági elnökéről, idén ez az arány 18 százalék volt. Mindeközben annak ellenére nem változott az elnököt kedvelők 33 százalékos aránya a két felmérés között, hogy egyre nagyobb az ismertsége. Tehát a visegrádi együttműködés országaiban a francia elnök ismertsége azért növekszik, mert egyre rosszabb véleménnyel vannak róla - vonja le a következtetést a Nézőpont.
    A tendencia nem nemzetspecifikus, minden V4-es országban nőtt az elmúlt év során a francia elnök ismertsége és elutasítottsága. Csehországban 30-ról 46 százalékra, Lengyelországban 25-ről 32 százalékra, Magyarországon 16-ról 40 százalékra, Szlovákiában pedig 16-ról 33 százalékra emelkedett a Macronról rossz véleménnyel bírók hányada. Mindez azt jelenti, hogy a V4-ek hozzávetőleg 50 milliós választókorú népességből több, mint 18 millióan utasítják el Emmanuel Macront, 6 millióval többen, mint egy évvel ezelőtt.
    Az intézet októberben készítette közvélemény-kutatását Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon és Szlovákiában.