Emma napja van. | 2024.04.19

Fidesz: Gyurcsányék mindig csak elvettek a felsőoktatástól

2018-11-12 16:59:00

A Fidesz-frakció szerint a Gyurcsány-kormány mindig csak elvett a felsőoktatástól, a mostani kabinet viszont stabilizálta az egyetemek és főiskolák működését, valamint emelte a felsőoktatásban dolgozók bérét.

    A nagyobbik kormánypárt hétfőn arra reagált az MTI-nek megküldött közleményben, hogy Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője közölte, a jelenlegi kormány lépései következtében ma 100 ezerrel kevesebb fiatal tanulhat a felsőoktatásban, mint a Gyurcsány-kabinet idején.
    A Fidesz-frakció úgy reagált, azok a Gyurcsányék beszélnek, akik a felsőoktatástól is mindig csak elvették a pénzt: a felsőoktatási dolgozóktól elvettek egy havi bért, eladósították az egyetemeket és teljesen fizetőssé akarták tenni a felsőoktatást.
    Hozzátették: ma 38 százalékkal többet fordítanak a felsőoktatásra, mint a baloldal idején. 
    A kormány stabilizálta az egyetemek és főiskolák működését, segíti őket a fejlesztésekben, a felsőoktatási dolgozók bére pedig 2016 és 2018 között átlagosan 27 százalékkal emelkedett - részletezték. 
    A Fidesz-frakció közölte, a hallgatók létszáma mindig a demográfiai mutatókkal arányos, közülük azonban többen végeznek most, mint a Gyurcsány-kormány időszakában, amikor a hallgatóknak csak a 13 százaléka diplomázott le.