Csongor napja van. | 2024.04.16

Felfüggesztett börtönre ítéltek egy lett férfit, aki lefejelt egy rendőrt

2018-11-10 11:46:00

Felfüggesztett börtönre ítéltek egy lett férfit, aki lefejelt egy rendőrt - tájékoztatta az ügyészség szombaton az MTI-t.

    A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közleménye szerint a lett férfi hétfőn érkezett repülővel a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. 
    Még a gépen - landolás közben - összeverekedett egy utastársával. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság állományába tartozó rendőrök a repülőgép fedélzetén intézkedés alá vonták a két ittas állapotban lévő fiatal férfit, s felszólították őket személyazonosságuk igazolására. A vádlott ennek nem tett eleget, és lábával az egyik rendőr felé rúgott, majd a másik rendőrt állkapcsánál lefejelte. A főtörzsőrmester nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérülést szenvedett.
    Miután a verekedésért bíróság elé állított elkövetőket garázdaság vétsége miatt jogerősen elítélték, a rendőrökre támadó férfit a KNYF őrizetbe vette. A lett férfit gyorsított eljárásban, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt is bíróság elé állították.
    Az ügyészség indítványa alapján a bíróság a vádlottat 1 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek a végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős.