Andrea napja van. | 2024.04.18

Német kormányszóvivő: lehetővé kell tenni az Iránnal folytatott legális üzleti kapcsolatok fenntartását

2018-11-05 18:40:00

Lehetővé kell tenni az európai uniós jog alapján legális üzleti kapcsolatok fenntartását Iránnal, a német kormány intenzív megbeszéléseket folytat erről partnereivel - mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben, az Irán ellen ismét elrendelt amerikai szankciókkal kapcsolatban.

    Tájékoztatóján Steffen Seibert kiemelte, hogy Németország továbbra is kitart az iráni atomprogramról 2015-ben kötött többhatalmi szerződés mellett. A megállapodásból pedig az is következik, hogy valamennyi gazdasági szereplő számára meg kell teremteni az Iránnal kialakított legális kapcsolatok folytatását.
    Ezért a német kormány "európai és Európán túli partnerekkel" is "szorosan egyeztet" az Iránnal összefüggő jogszerű gazdasági tevékenység fenntartásáról - mondta.
    A gazdasági minisztérium szóvivője, Anna Sophie Eichler elmondta, hogy a tárcánál külön tanácsadó szolgálatot is szerveztek, hogy mindenben támogathassák az iráni kapcsolatokkal, érdekeltségekkel rendelkező német vállalatokat.
    Azt viszont egyelőre nem lehet tudni, hogy a hétfőn életbe léptetett amerikai szankciók miként érinthetik a német gazdaságot, mert még nem ismert a büntetőintézkedéseket szabályozó rendelkezés pontos szövege - tette hozzá Christopher Burger, a külügyminisztérium szóvivője.
    Donald Trump amerikai elnök tavasszal léptette ki országát azt Irán és a nemzetközi közösség között 2015-ben létrejött megállapodásból, amely alapján az Iszlám Köztársaság korlátozza nukleáris tevékenységét, cserébe pedig a nemzetközi közösség feloldotta az Iránt sújtó szankciók nagy részét. Washington a kilépéssel a szankciókat is visszaállította. A pénzügyi és az energiaszektort érintő büntetőintézkedések újabb csomagja hétfőn lépett hatályba. Az Egyesült Államok kifogásolja, hogy Irán igyekszik kiterjeszteni befolyását a térségben, úgy vélik, fegyveres csoportokat támogat, és Washington elfogadhatatlannak tartja Irán ballisztikusrakéta-programját. Irán viszont azt állítja, hogy jogszerűen fejleszti védelmi képességeit.