Emma napja van. | 2024.04.19

Magyar érmek a budapesti nemzetközi darts versenyeken

2018-11-05 13:58:00

Komoly sikereket értek el a magyar dartsosok a Budapesten rendezett Hungarian Open Weekenden, melyen 20 ország 197 férfi és 33 női versenyzője világranglista pontokért küzdött.

    A közel 10 ezer euró összdíjazású hétvégi megméretésen két viadalra került sor a Hotel Hungaria City Centerben, ahol szombaton a Hungarian Classicot, vasárnap pedig a Hungarian Darts Masterst rendezték.
    A Magyar Darts Szövetség hétfői tájékoztatása szerint az első napon a felnőtteknél Végső János és Czipó Vivien is a döntőig menetelt. A fináléban előbbi nagy csatában 6-5-re kapott ki szlovén riválisától, míg a 17 éves Czipót a világranglista második holland De Graaf 5-2-re győzte le.
    A vasárnapi Mastersen a nőknél Czipó és Ihász Veronika az elődöntőben szenvedett vereséget, ezzel harmadik lett.    
    Az U18-asok között mindkét napon Czipó Kovács Tamarával játszotta a döntőt, és meglepetésre mindkétszer kikapott tőle. Lakatos Gergely vasárnap ezüstérmes lett.