Auguszta napja van. | 2024.03.29

Marko Nikolic szerint csapata a legjobbját nyújtotta

2018-10-26 08:00:00

Nagyon boldog vagyok, mert csapatom a legjobbját nyújtotta - mondta a Vidi FC szerb edzője azt követően, hogy együttese két vereség után a PAOK vendégeként aratott 2-0-s sikerével csütörtökön megszerezte első győzelmét a labdarúgó Európa-liga csoportkörében. A Vidinek így reális esélye maradt arra, hogy az első kettő között végezzen és ezzel kiharcolja a továbbjutást.

    Marko Nikolic hangsúlyozta, hogy nagyon jól és végig koncentrálva játszottak és kettőnél akár több gólt is lőhettek volna. A tréner úgy vélte, sokat elmond csütörtöki teljesítményükről, hogy a görögöknek alig volt helyzete a találkozón.
    Kérdésre elmondta: nem kérdés, hogy a Chelsea első helyen továbbjut a csoportból, de nagyon érdekes lesz a másik továbbjutó helyért folyó csata, mivel erre jelenleg mindhárom másik gárdának ugyanakkora esélyes van.
    A székesfehérvári együttes Huszti Szabolcs góljával már a 12. percben előnybe került egy nagy védelmi hibát kihasználva, majd közvetlenül a szünet előtt egy szögletet követően Stopira fejelt a görögök kapujába. A Vidi végül nagy bravúrt végrehajtva legyőzte a görög bajnokság listavezetőjét, így magyar csapat napra pontosan hat év után nyert ismét a második számú európai kupasorozatban. Akkor a Vidi - még Videoton néven - a Baselt múlta felül Székesfehérváron.
    Az L jelű csoportot a Chelsea hibátlan mérleggel, azaz kilenc ponttal vezeti, mögötte viszont a Vidinek, a PAOK-nak és a fehérorosz BATE Boriszovnak is három-három pontja van. A magyar bajnok a november 8-i negyedik fordulóban a PAOK-ot fogadja a Groupama Arénában.