Auguszta napja van. | 2024.03.29

Riace polgármestere elhagyta a házi őrizetet és a várost is

2018-10-17 12:30:00

Az egyebek között illegális bevándorlás pártolásával vádolt Domenico Lucano, a dél-olaszországi Riace polgármestere szerda reggeltől elhagyhatta a házi őrizetet, a bíróság azonban úgy rendelkezett, hogy a várost is el kell hagynia.

    A Mimmóként ismert Domenico Lucano megjelent az illetékes bíróságon, ahol közölték vele, hogy elhagyhatja a házi őrizetet, de Riacéból is távoznia kell. Korábban a helyi prefektus már felfüggesztette polgármesteri tisztségéből.
    Mimmo Lucano kijelentette, a város állami források nélkül is folytatja munkáját. Hozzátette, hogy a jelenlegi olasz kormány nem tiszteli az emberi jogokat. Egyértelmű, hogy politikai támadás célpontja vagyok - szögezte le. 
    A nápolyi polgármester, Luigi De Magistris ellenzéki politikus és a szicíliai Palermót szintén a balközép színeiben vezető Leoluca Orlando közösségi oldalaikon ajánlották fel, hogy befogadják Mimmo Lucanót. Orlando megjegyezte, hogy Riace polgármestere számára a "száműzetés" rosszabb a házi őrizetnél.
    Mimmo Lucano 2004 óta vezeti a calabriai Riace valamivel több mint kétezer lakosú városát. A polgármestert október 2-án vették őrizetbe, majd házi őrizetbe helyezték az illegális bevándorlás pártolása, valamint az önkormányzati források hűtlen kezelésének vádjával.
    Az általános iskolai tanárból polgármesterré lett Mimmo Lucano a kilencvenes évek végétől a dél-olaszországi kisváros területére érkező bevándorlók befogadásán dolgozott. Hálózatot hozott létre L'altra Riace (Másik Riace) névvel, amelynek célja a menedékkérők integrációja volt a folyamatosan elnéptelenedő kisvárosban: elhagyott lakóházakat, épületeket nyitottak meg a bevándorlók előtt, akiknek a helyi kisiparban, kézműves műhelyekben adtak munkát, például a helyi köztisztasági vállalatnál is. 
    A riacei befogadási modellről Wim Wenders rendező rövidfilmet forgatott, és Mimmo Lucanót 2010-ben a Fortune magazin a világ legbefolyásosabb személyeinek listáján a 40. helyre állította.
    Az olasz ügyészség 2016-ban a menedékkérőkre fordított olasz állami és EU-források szabálytalan kezelése miatt indított vizsgálatot a Lucano vezette önkormányzatnál. 2017-ben sikkasztás és hivatali visszaélés gyanúja is felmerült. Az ügyészségi nyilatkozatok szerint Lucano befogadási rendszere az illegális bevándorlást pártolta, a polgármesteri hivatal nem vádolható ugyan korrupcióval, de ellenőrizhetetlenül használta fel a forrásokat. Az olasz városok szövetségének (Anci) korábbi közlései szerint Mimmo Lucanót az utóbbi években a szervezet is többször a források pontosabb könyvelésére szólította fel. 
    Riacén mintegy 6 ezer bevándorló haladt át az utóbbi években. Több mint hatszázan telepedtek ott le. A menedékkérők egy részét az olasz belügyminisztérium át akarja helyezni önkéntes alapon.