Aliz napja van. | 2018.11.14 | MNB középárfolyam:

Szabó Tünde a gyermekjogok védelméért emelt szót

2018-10-16 20:50

Jogaik gyakorlása szempontjából az egyik leginkább támogatásra szoruló csoport a gyermekeké - hangsúlyozta Szabó Tünde a Georgia fővárosában, Tbilisziben zajló sportminiszteri értekezleten, leszögezve, hogy Magyarország Alaptörvénye kimondja: minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.

    A sportállamtitkár az MTI-nek telefonon elmondta, hogy az EPAS-konferencián beszédében kiemelte: az államnak olyan védelmi mechanizmusokat kell kiépítenie, amelyek alkalmasak a gyermekek jólétének biztosítására és érdekeik, jogaik leghatékonyabb védelmére. 
    "Az emberi jogok világszerte ismert és elfogadott etikai, morális normák, s azokat az alapvető szabadságokat jelentik, amelyek minden férfit, nőt és gyermeket egyenlő mértékben illetnek meg vallástól, meggyőződéstől, nemzetiségtől vagy nemtől függetlenül" - fogalmazott Szabó Tünde. Hangsúlyozta, hogy a sport területén a sporttörvény tartalmaz rendelkezéseket a kiskorú sportolók fokozottabb védelme érdekében. 
    "Fontos hangsúlyozni, hogy 2017. január 1-jétől a Sporttörvény értelmében a szakszövetség - a külön jogszabályokban előírt más szabályzatok mellett - köteles etikai és gyermekvédelmi szabályzatot alkotni. A szabályzatalkotás célja, hogy elősegítse a kiskorú sportolók védelmét az erőszakkal, a kihasználással, a lelki és fizikai bántalmazással és az elhanyagolással szemben. Jó példa hazánkban a Magyar Úszó Szövetség által megalapított Gyermekvédelmi Testület, amelynek egyik fő feladata a gyermekvédelmi program kidolgozása" - mondta Szabó Tünde.
    Felhívta a figyelmet a Start to Talk elnevezésű kampányra, amelyhez Magyarországnak is szándékában áll csatlakozni, segítve ezzel szexuális visszaélések visszaszorítását a sporton belül.
    Szabó Tünde jelezte, hogy Magyarország támogatja az ülésen aláírandó Emberi jogok és a Sport Nemzetközi Nyilatkozatát (Tbiliszi Nyilatkozat), amely jelentős mértékben hozzájárul az emberi jogok előmozdításához, azok hatékony védelméhez a sport területén. 
    A tbiliszi összejövetel további kiemelt témája, hogy miként fokozható a korrupció elleni küzdelem a sportban. Szabó Tünde hangsúlyozta, hogy a sport terén tapasztalható korrupció világméretű jelenség, amely a társadalom és a sport alapelveivel ellentétes. Magyarország, amely folyamatosan, egyre több eszközzel törekszik a sportbeli korrupció megelőzésére és felszámolására, a vonatkozó nemzetközi egyezményekhez is csatlakozott, mivel a sportversenyek tiltott befolyásolása elleni küzdelem határokon és szektorokon átnyúló megoldást sürget.
    Az Európa Tanács (ET) Miniszteri Bizottsága 2007-es határozatával hozta létre az EPAS-t (Bővített Sport Részegyezmény, Enlarged Partial Agreement on Sport), amely az európai sportpolitikai, sportszakmai kormányközi együttműködés keretéül szolgál. Jelenleg Magyarországgal együtt 36 állam a tagja. A legutóbbi EPAS-konferenciának 2016-ban Budapest adott otthont.
    Szabó Tünde Tbilisziben kétoldalú tárgyalásokat is folytatott, Salva Gogoladzéval, Georgia sportminiszter-helyettesével olyan együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá kedden, amelynek fő célja a két ország sport- és ifjúságügyi kapcsolatainak elmélyítése és keretrendszerének kialakítása.