Tivadar napja van. | 2024.04.20

Fülöp Attila: felkészült a hajléktalanellátó rendszer a kihívásokra

2018-10-16 12:09:00

 

Felkészült a hajléktalanellátó rendszer a téli kihívásokra, a korábbiakhoz hasonlóan most is mindenkinek segítséget nyújt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

 

    Fülöp Attila közölte, a kormány idén 9,1 milliárd forinttal támogatja az ellátórendszert, és létrehozott egy 300 millió forintos alapot is, amelyből a hajléktalanoknak segítenek "integrálódni" a rendszerbe.
    A hajléktalanellátás nem "egyszemélyes műfaj", hanem több szervezet - rendőrség, mentőszolgálat, ellátóhelyek, szociális munkások, főváros - együttműködésén alapul, ugyanakkor társadalmi felelősségvállalásra is szükség van, nem lehet szemet hunyni a probléma felett, hanem segíteni kell - hangoztatta az államtitkár.     Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője elmondta, a mentők gondoskodó csoportot hoztak létre, amely azoknak segít, akik önerejükből nem képesek eljutni egy hajléktalanellátóba. 
    A csoport hétfő reggel megkezdte működését, de eddig még nem volt szükség a segítségére - tette hozzá.
    Kiemelte, a közhiedelemmel ellentétben nem csak fagypont alatti hőmérséklet esetén fenyegeti a kihűlés veszélye a hajléktalanokat, a leromlott állapotban lévők ennél melegebb időben is kihűlhetnek a közterületen.     A csoport működéséről a sajtótájékoztató után az MTI-nek azt mondta, három - a mentésből már kivont, de személyszállításra alkalmas - autóval nyújtanak segítséget a nem életmentő ellátásra, hanem gondoskodásra, elhelyezésre szoruló embereknek.     Az ellátást az önként jelentkező mentősök életmentő munkájuk mellett plusz munkaként végzik, és bért is kapnak érte - fűzte hozzá.     Megjegyezte, az utcán élők sokszor csak életveszély esetén kerülnek az ellátórendszer közelébe, ez azonban megelőzhető, ha időben sikerül bejuttatni őket a gondoskodó rendszerbe.