Gedeon napja van. | 2024.03.28

Új gyártóegységet épít a Pharmaherb Bükkszentkereszten

2018-10-11 16:30:00

Új gyártóegység építésébe kezd a gyógynövényes készítményeket előállító bükkszentkereszti Pharmaherb Kft., a létesítmény alapkövét csütörtökön tették le a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen.

    Lopes-Szabó Zsuzsanna, a kft. ügyvezető tulajdonosa elmondta: az 585 négyzetméter alapterületű logisztikai központ első eleme annak a csaknem 400 millió forintos beruházásnak, amely a tervek szerint 2020-ra készül el, az új épületkomlexumban feldolgozó-, csomagoló üzem és irodák lesznek.
    A beruházáshoz az Irinyi programban, 50 százalékos támogatottsággal, a kormány is hozzájárul, mivel a hátrányos helyzetű régióban "égetően szükséges" a helyi vállalkozások támogatása, amelyek munkalehetőséget nyújtanak a lakosságnak - tette hozzá.
    A Pharmaherb Kft. teljes egészégben családi vállalkozás, amely eddig kizárólag önerőből fejlesztett. A község legnagyobb munkaadója és egyben adófizetője a Szabó György (a "bükki füvesember") nevéhez fűződő vállalkozás, amely szinte csak helybélieket alkalmaz, jelenleg negyven embert, akiknek a száma a beruházás befejezése után 5-10-zel nőhet.
    A beruházásra egyrészt azért volt szükség, hogy a növekvő belföldi igényeket ki tudják elégíteni, másrészt, hogy éljenek azokkal az export-lehetőségekkel, amelyeket az eddigi kapacitáshiány miatt vissza kellett utasítaniuk - mondta Lopes-Szabó Zsuzsanna.