Gedeon napja van. | 2024.03.28

A KDNP üdvözli az ápolási díj megemelését

2018-10-11 16:20:00

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) üdvözli a kormány döntését, amely az ápolási díj megemeléséről szól, és elsősorban a tartósan otthoni ápolásra szoruló gyermekek családjának jelent majd segítséget.

    A kisebbik kormánypárt csütörtök az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte, hogy az ápolási díj növelését már régóta várták az érintettek, a gazdaság helyzete most tette lehetővé, hogy ez megvalósulhasson.
    Kitértek arra is, hogy 2010 és 2018 között 63 százalékkal nőtt a legsúlyosabb állapotú hozzátartozót gondozók ellátása, és a tervek szerint több lépcsőben még további emelésre is számítani lehet.
    A KDNP folytatja a megkezdett tárgyalásokat a szaktárcákkal annak érdekében, hogy a nehézségekkel küzdő családok minél több segítséget kapjanak, nemcsak anyagi, hanem intézményi ellátás formájában is - jelezték.
    Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön jelentette be, hogy a szerdai kormánydöntés értelmében az ápolásra szoruló gyermekek után járó díj összege egységesen havi 100 ezer forintra nő január 1-jével. Ez az emelés folytatódik a következő években is, a cél az, hogy 2022-re - három lépésben - ezen ápolási díj mértéke elérje az akkori minimálbér összegét - tette hozzá.