Auguszta napja van. | 2024.03.29

Európai humanitárius vízum bevezetését kezdeményezi az EP illetékes bizottsága

2018-10-10 16:24:00

Humanitárius célú vízumok bevezetését kezdeményezte szerdán az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE), amely lehetővé tenné a menedékkérelem benyújtását az ezt önként vállaló tagállamok unión kívüli külképviseletein.

    A 39 igen szavazattal, 10 nem ellenében elfogadott jelentésről a plenáris ülés is szavazni fog, ottani jóváhagyása esetén pedig az uniós képviselőtestület felszólítja majd az Európai Bizottságot, hogy március végéig tegyen javaslatot a védelmet kérő személyek legális beutazási lehetőségét megteremtő közösségi jogi keret létrehozására.
    A humanitárius vízumot kiadó országok lehetővé tennék az érintettek belépését a területükre kizárólag a menedékkérelmük benyújtása céljából. A rendelet azonban nem kötelezné a tagállamokat ezek kiadására, csupán közös keretet hozna létre az így eljárni kívánók számára.
    A dokumentum széleskörű kompromisszum eredménye, amellyel üzenetet küldenek a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők számára - hangsúlyozta Juan Fernando López Aguilar szociáldemokrata spanyol EP-képviselő, a jelentés készítője.
    Heinz Becker néppárti társelőadó elmondta, noha ezen vízum bevezetése nem lenne kötelező, több frakciótársa még így sem fogja követni a tervezet megszavazására vonatkozó ajánlását.
    A jelentésben rámutattak: a nemzeti eljárások és uniós áttelepítések útján befogadott személyek száma továbbra is rendkívül alacsony, ennek eredményeképp pedig becslések szerint a nemzetközi védelemben részesülők 90 százaléka szabálytalanul, gyakran életveszélyes útvonalakon kényszerült eljutni az Európai Unióba.
    A "joghézag" a széttagoltság kockázatát hordozza magában, nehezíti az embercsempész-hálózatok elleni fellépést, illetve magas költségekkel jár az EU számára is, például a drága kutatási és mentési műveletek és a hazaküldések okán - emelték ki.
    A LIBE szerint a javaslat pénzügyi vonatkozásait részben az EU költségvetéséből kellene fedezni a felelősség és szolidaritás tagországok közötti kifejezéseként.
    A humanitárius vízumok ügyét már megvitatták az EU-ban, de nem született eredmény. Jelenleg számos ilyen tagállami program létezik, azonban nincs egységes jogi keret az uniós jogban.
    Az Európai Bíróság márciusban kimondta, hogy a tagországok a jelenleg hatályos uniós jogszabályok alapján nem kötelezhetők humanitárius vízum kiadására az EU-n kívüli államok azon polgárainak, akik azért szeretnének a területükre belépni, hogy ott menekültstátust kérjenek.