Auguszta napja van. | 2024.03.29

Egy koncertről tart két beavató programot szombaton a Pannon Filharmonikusok zenekar Pécsen

2018-10-09 12:27:00

Egy koncerttel és ahhoz kapcsolódva két külön korosztálynak szóló beavató programmal várja a közönséget a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) szombaton a pécsi Kodály Központban.

    A koncertterem rezidens együttesének MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint a rövid, 30 perces hangversenyen Vass András vezényli a zenekart.
    Ennek témája a tánc lesz, így Kodály Galántai táncok című műve mellett felcsendül részlet Kókai Verbunkos-szvitjéből, Weiner Leó I. Divertimentójából, illetve hallható lesz Bartóktól a Román népi táncok és Dvorák VIII. szláv tánca - részletezték.
    A koncert előtt és után pedig egy-egy "rövid, de mégis tartalmas, humorral fűszerezett" beavató várja az érdeklődőket Bősze Ádám közreműködésével.
    Elsőként a 14-18 évesek foglalhatják el a Kodály Központ nézőterét. Az #NoBabel-sorozat előadásán kényelmes, utcai ruhában, laza környezetben, babzsákokon ülve, interaktív, humoros bevezetővel hangolódhatnak az adott esti komolyzenei koncertre a fiatalok - idézte fel a tavaly elindított kezdeményezéséről a PFZ. 
    A koncert után, az Utózönge című programon ismét Bősze Ádám tart rövid beavatót a hallottakról olyan felnőttek számára, akik "lépésről-lépésre" kapcsolódnának be a komolyzene világába.
    A PFZ felhívta a figyelmet arra is, hogy a fiataloknak szóló #NoBabel és a hozzá kapcsolódó koncert ingyenes, az ugyanazzal a hangversennyel kezdődő, felnőtteknek szóló Utózönge programon való részvétel ugyanakkor jegyköteles.