Gedeon napja van. | 2024.03.28

Felújítják Gyula város legrégebbi lakóházát

2018-10-03 10:12:00

Pályázati támogatás segítségével megkezdődhet Gyula város legrégebbi, klasszicista stílusú műemlék lakóépületének felújítása - közölte az MTI-vel a város polgármestere.

    Görgényi Ernő (Fidesz) elmondta: az önkormányzat 10 millió forint támogatást nyert el a Miniszterelnökség által kezelt Népi építészeti emlékek helyreállítása című pályázaton, amelyhez vállalta a további 10 millió forint önrészt.
    Az úgynevezett Máriás-ház 1775 környékén épült és a várost porig égető 1801-es nagy tűzvész után egyedül ez maradt meg ép állapotban. A sváb származású gazdálkodó tulajdonosoktól a második világháború után elvette az állam az ingatlant, amely 1968-ben került vissza az eredeti tulajdonosokhoz.
    A gyulai önkormányzat végül 2011-ben megvásárolta a házat és kereste a felújításához szükséges forrásokat. A most elnyert támogatás segítségével a tetőszerkezetet újítják fel, de a második ütemben a polgármester szerint jó eséllyel pályázhatnak újabb forrásra és számítanak egy német alapítvány segítségére is.
    Ha sikerrel járnak, akkor a meglévő ingatlant német tájházként fogják működtetni, amely egyben helyet adna a gyulai német nemzetiségi önkormányzatnak is.