Auguszta napja van. | 2024.03.29

A cél a tapasztalatszerzés a laser-run világbajnokságon

2018-09-28 11:05:00

Harmincöt magyar résztvevője lesz az U11-esesektől egészen az 50+ korosztályig a negyedik laser-run (lézerlövészetes-futás) világbajnokságnak, melynek profi és amatőr futamait szombaton és vasárnap rendezik Dublinban.

    A Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) tájékoztatása szerint a vb-t itthon két válogató előzte meg, az egyiket a Margitszigeten bonyolították le, a másikat pedig Székesfehérváron az öttusa Európa-bajnokság kiegészítő programjaként. 
    Az öttusa kombinált számának első két világbajnokságán egy-egy, a harmadikon pedig két magyar indult. A jelentős létszámemelkedésnek az az oka, hogy jövőre, a szeptemberi budapesti öttusa-világbajnoksággal együtt - először egy helyszínen és egy időben - rendezik meg a laser-run vb-t. A dublini világbajnokság emiatt elsősorban tapasztalatszerzés szempontjából fontos, így a kiutazó delegáció tagja a hazai szövetség versenyigazgatója, Kármán Sándor is. 
    A felnőtt öttusa-válogatottak közül nem indul senki, Gallai István, a MÖSZ főtitkára szerint viszont jövőre nagyon is lehet majd arra számítani, hogy öttusázók nagyobb számban kapcsolódnak be a küzdelmekbe. Elsősorban azok, akik az öttusaselejtezőből nem jutnak be a döntőbe.
    A hazai szövetségnek - várakozásai szerint - nagy kihívás lesz a jövő évi verseny, melyre az öttusa-vb miatt - illetve a fiatalok felé nyitás eredményeként - 1000-1500 résztvevőt várnak.
    Most Dublinban 800 körüli indulóval számolnak a helyi szervezők, korábban 300-500 versenyző szerepelt a friss szakág versenyein.