Emma napja van. | 2024.04.19

David Bowie első ismert stúdiófelvétele a becsült ár négyszereséért kelt el

2018-09-12 14:57:00

David Bowie első ismert stúdiófelvétele a becsült ár négyszereséért, csaknem 40 ezer fontért (14,5 millió forintért) kelt el a brit Newton-le-Willows-ban tartott aukción.

    Az 1963-as demófelvételen hallható a 16 éves Bowie - akkor még David Jones néven - első együttesében, a The Konradsban. A zenekart visszautasította a Decca lemezkiadó cég, a felvételt, melyen Bowie az I Never Dreamed című dalt énekli, sohasem adták ki - írja honlapján a The Telegraph.
    A következő hónapokban Bowie kilépett a zenekarból, de karrierje hat évvel később beindult a Space Oddity című dalával. 
    A kedden tartott árverésen 39 360 fontért vásárolta meg a felvételt egy tengerentúli gyűjtő. Árát korábban 10 ezer fontra becsülték.
    Az Omega Aukciósház igazgatója, Karen Fairweather szerint "őrületes licitharc" folyt.
    Az árverésen értékesítettek olyan rajzokat is, melyeket Bowie készített, amikor még a The Konrads tagja volt. Fényképekkel és a zenekar dokumentumaival együtt 17 130 fontért keltek el ezek a képek.
    A felvételt és a tárgyakat a The Konrads egykori dobosa és menedzsere, David Hadfield találta meg. Amikor az 1990-es években elköltözött, garázsában bukkant rájuk egy régi kenyereskosárban.
    Bowie a zenekar szaxofonosa volt, de úgy döntöttek, ő énekelje a dalt. "Davidnek ekkor még nem állt szándékában énekessé válni, szívvel-lélekkel azon volt, hogy világklasszis szaxofonos legyen" - fogalmazott Hadfield.
     Ügynökük, Eric Easton, aki a Rolling Stones menedzsere is volt, arra kérte a tagokat, csináljanak egy demót, hogy meghallgatást szerezzen nekik a Deccánál.
    "Így ez lett a legelső, 55 évvel ezelőtti felvétel, amelyen David Jones (Bowie) énekel. Nem létezik más demófelvétel, melyen David énekel" - mondta Hadfield.
    "A Decca ekkor visszautasított minket, de amikor később, még abban az évben adtak lehetőséget a meghallgatásra, Roger Ferris volt az énekes, David a háttérszólamokat énekelte" - tette hozzá.
    David Bowie 2016 januárjában, 69. születésnapja után két nappal hunyt el.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó