Gedeon napja van. | 2024.03.28

Lemondott a spanyol egészségügyi miniszter

2018-09-12 11:05:00

Lemondott posztjáról Carmen Montón spanyol egészségügyi miniszter, miután szabálytalanságok merültek fel jogi diplomájának megszerzése körül.

    A szocialista politikus kedden késő este jelentette be távozását, két nappal azután, hogy az eldiaro.es internetes lap megírta: a miniszter 2011-ben három hónappal a határidő lejárta után iratkozott be a János Károly király Egyetem képzésére, nem vett részt az órákon, és már a végzése után, utólag módosítottak osztályzatain.
     A La Sexta országos kereskedelmi televízió kedden plágiumgyanúról is beszámolt a miniszter diplomamunkájával kapcsolatban.
    "Nem követtem el semmilyen szabálytalanságot" - jelentette ki Carmen Montón, aláhúzva, hogy azért távozik posztjáról, hogy az ügy ne befolyásolja a kormány megítélését.
    Néhány órával a bejelentés előtt Pedro Sánchez kormányfő kiállt a miniszter mellett, és méltatta eddigi munkáját. A lemondás után Twitter-üzenetet tett közzé, amelyben bátornak nevezte Carmen Montón döntését.
    Az új egészségügyi tárcavezető, María Luisa Carcedo szerdán teszi le hivatali esküjét.
    Carmen Montón a második miniszter, aki távozik a június elején megalakult szocialista spanyol kormányból.
    Máxim Huerta kulturális miniszter mindössze hat nappal beiktatás után mondott le, miután El Confidencial internetes lap közölte: 366 ezer euró (117,5 millió forint) pénzbüntetést kellett fizetnie az adóhatóságnak 2006 és 2008 között elkövetett, 218 ezer euró értékű (70 millió) adócsalás miatt.
    Carmen Montón ugyanott szerezte jogi diplomáját, ahol Cristina Cifuentes, a madridi autonóm regionális kormány konzervatív néppárti elnöke, aki április végén kényszerült lemondásra miután a spanyol sajtó heteken át cikkezett diplomahamisítási botrányáról.
    Az ügyben a hatóságok is eljárást indítottak az egyetemen felmerült szabályságok miatt.