Auguszta napja van. | 2024.03.29

Dzsúdóképzést kapnak a tartalékosok

2018-09-10 14:55:00

Együttműködési megállapodást kötött hétfőn a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) és a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ), ennek keretében a MATASZ tagjai cselgáncsoktatásban részesülnek a jövőben.

    Tóth László, az MJSZ elnöke a sajtótájékoztatóval egybekötött eseményen elárulta, hogy az együttműködés ötlete már tavaly felmerült közte és Széles Ernő, a MATASZ elnöke között, s az azóta eltelt időben az előkészületek zajlottak.
    "A megállapodás értelmében a mai naptól 220 dzsúdóklub áll a MATASZ tagjainak a rendelkezésére" - jegyezte meg Tóth László, hangsúlyozva, hogy első lépésben a helyi klubok vezetői és a MATASZ lokális szervezeteinek képviselői leülnek majd tárgyalni, és megbeszélik az együttműködés kereteit.
    A tartalékosok és családtagjaik ingyenes tréningeken vehetnek majd részt, melyeken a sportág alapjaival ismerkednek meg, a helyes esést sajátíthatják el, azt követően pedig több fogást megtanulhatnak.
    "A dzsúdó több mint sport. A fizikai és a technikai állapot javítása mellett mentálisan is erősít és magabiztosságot ad" - emelte ki Tóth László.
    Széles Ernő, aki Tóthhoz hasonlóan a Magyar Honvédelmi Sportszövetség vezetőségének is a tagja, fontos pillanatnak nevezte a szerződéskötést, mert már egy jó ideje céljuk, hogy a tartalékosokat közelebb hozzák a cselgáncshoz. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a dzsúdó szerinte az erő mellett a fejről is szól, ezért is vonzó számára a sportág.
    Tóth László azt is jelezte, szeretnék, hogy edzőik közül minél többen lépjenek be a MATASZ-ba, ahol a dzsúdóoktatás és az erőnléti képzés lenne majd a feladatuk.
    Az elnök elárulta, hogy az elmúlt időszakban a Honvédelmi Minisztériumtól is megkeresték a szövetséget, mert szeretnék az állomány kiképzésébe bevonni a cselgáncsot. Tóth László az egyaránt katona Krizsán Szabolcs Európa-bajnoki bronzérmest és Urbancsok Tamás magyar bajnok versenyzőt kérte fel arra, hogy készítsen javaslatot ennek kivitelezésére. 
    A két sportoló a sajtótájékoztatón is jelen volt, s mindketten elárulták, hogy gyerekkoruk óta szerettek volna katonák lenni. Mint mondták, a katonaság és a cselgáncs hasonló értékeket képvisel - kitartás, alázat és hazafiasság-tudat - márpedig nekik ezek mindegyike fontos.