Tivadar napja van. | 2024.04.20

Boros Imre: mostanra ért be a 2010-ben elkezdett gazdaságpolitika

2018-09-08 10:15:00

A bruttó hazai termék (GDP) vártnál is nagyobb növekedése azt jelzi, mostanra ért be a kormány 2010-ben elkezdett gazdaságpolitikája - mondta Boros Imre közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

    A Központi Statisztikai Hivatal szerdán közölte, hogy az előzetesen prognosztizált 4,6 százaléknál 0,2 százalékponttal jobban, 4,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.
    Boros Imre elmondta, a jó eredmények mögött az állhat, hogy a kormány bevonta a közös teherviselésbe a Magyarországon lévő külföldi vállalatokat.
    Ugyanakkor figyelmet fordítanak a kis- és közepes vállalkozásokra, és élénkítő hatása volt annak is, hogy leszámoltak a balliberális vélekedéssel, miszerint ha a bérek emelkednek, akkor az infláció is "meglódul" - tette hozzá.
    Hozzátette, úgy tűnik, hogy az intézkedések fenntarthatóvá és tartóssá teszik a gazdasági növekedést.