Andrea napja van. | 2024.04.18

Jogerősen tizennégy évre ítélték egy 1999-es kecskeméti gyilkosság elkövetőjét

2018-09-06 14:50:00

Jogerősen tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a budapesti férfit, aki 1999-ban Kecskeméten megerőszakolt és meggyilkolt egy nőt.

    A táblabíróság aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a 42 esztendős férfit.
    A hajléktalan vádlott 1999 tavaszától főként Kecskemét és Kiskunfélegyháza térségében tartózkodott. Megélhetéséhez kisebb súlyú bűncselekményeket követett el, ezek miatt több büntetőeljárás is indult ellene.
    Májusban Kecskeméten ismerkedett meg áldozatával, egy 31 éves kiskunfélegyházi nővel, aki a megyeszékhelyen dolgozott. A férfi a nőt a város vasútállomásáról szeptember 15-én este elcsalta az állomástól mintegy két kilométernyire lévő füves-bokros területre, ahol megerőszakolta, majd megfojtotta. A holttestet másnap hajnalban egy arra járó fedezte fel. 
    A vádlott továbbra is Kecskemét térségében maradt. 1999 októberében egy másik büntetőügyben kibocsátott elfogatóparancs alapján elfogták ugyan, de nem hozták összefüggésbe a gyilkossággal. A nyomozást 2001 májusában megszüntették, majd 2003 februárjában újabb nyomozást rendeltek el, de a tettes személye akkor sem derült ki.
    Végül 2016. január 6-án rendelték el ismét a nyomozás folytatását, mert a gyilkosság után nyilvántartásba vett DNS-profil megegyezett a vádlottéval, akitől egy rablás miatt indult eljárásban vettek mintát. A vádlott sokáig tagadta bűnösségét, csak az elsőfokú tárgyaláson ismerte be, hogy ő követte el a bűncselekményt.
    A táblabíróság csütörtöki döntésével helyben hagyta a Kecskeméti Törvényszék által a vádlottra első fokon kiszabott büntetést.