Emma napja van. | 2024.04.19

A szlovén belügyminiszter cáfolja, hogy akadályoznák a menedékkérelmek beadását

2018-08-28 17:39:00

Vesna Györkös Znidar szlovén ügyvezető belügyminiszter visszautasította kedden a szlovén emberi jogi biztos azon jelentését, amely szerint a hatóságok rendszeresen visszatoloncolják a migránsokat abba az országba, ahonnét jöttek, s nem biztosítják számukra a menedékkérelem beadásának lehetőségét.

    A múlt héten készült jelentés szerint a rendőrség nem fordít elég figyelmet az érkező migránsok egyedi körülményeire és nem ad magyarázatot a kitoloncolásokra sem.
    A Vecer című napilapnak adott interjújában tárcavezető azt mondta: a bírálat alaptalan, s az eddig elvégzett ellenőrzések során nem találtak szabálytalanságokat.
    A szlovén belügyminisztérium és rendőrség felelősségteljesen és jogszerűen jár el, figyelembe véve az európai és a nemzetközi jogszabályokat, valamint az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság valamennyi döntését és iránymutatását - hangsúlyozta.
    A miniszter kiemelte: más országokhoz hasonlóan Szlovéniának is szembe kell néznie a nyilvánvaló ténnyel, hogy a migránsok visszaélnek a nemzetközi védelem intézményével.
    A nemzetközi és európai jog szerint a menedékkérők nem választhatják meg azt az országot, amelyben nemzetközi védelmet kérnek, hanem az első biztonságos vagy első uniós országban kell benyújtaniuk kérelmüket, amelybe belépnek - magyarázat Györkös Znidar. "Akik Szlovéniába jönnek, előtte beléptek Görögországba, Macedóniába, Szerbiába, Bosznia-Hercegovinába, talán Montenegróba és Horvátországba is" - tette hozzá.
    Sajtóhírek szerint a szlovén kormány újabb kerítés felhúzását tervezi a Kolpa folyó mentén, a délkelet-szlovéniai Bela Krajina községben, a szlovén-horvát határon, ahol a legtöbb közel-keleti bevándorló próbál meg illegálisan belépni az országba.
    A POP-TV beszámolója szerint Szlovénia 2015-ben 176 kilométer hosszú pengés drótkerítést épített Horvátországgal közös határán, ebből 20 kilométert éppen a Kolpa folyó mentén telepített.
    A tévécsatorna tudni véli, a kormány már döntött arról, hogy jövő héten újabb kerítésszakasz épül, valamint a régi szakaszokat is felújítják. Azt azonban, hogy hova építik, és mikor kezdik meg a munkálatokat, nem volt hajlandó közölni a belügyminisztérium - tették hozzá. A riport szerint Ljubljana ezzel is jelezni szeretné, hogy nem enged be illegális bevándorlókat a schengeni övezetbe. 
    Az úgynevezett nyugat-balkáni migránsútvonalat mintegy két és fél évvel ezelőtt zárták le, azóta jelentősen csökkent az érintett országokon áthaladó migránsok száma. Macedónia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia jelenleg csak azokat engedi be, akik a jogszabályoknak megfelelően útlevéllel és vízummal rendelkeznek, s náluk akarnak menedéket kérni.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó