Emma napja van. | 2024.04.19

Szijjártó: kormányzati támogatással bővül a kisvárdai baromfifeldolgozó 

2018-08-27 15:30:00

A kormány 3,4 milliárd forinttal támogatja a Master Good Kft. kisvárdai baromfifeldolgozó üzemének 15 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházását - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

    A tárcavezető üdvözölte, hogy a csaknem százéves múltra visszatekintő vállalkozás a korábbi 24 milliárd forintos beruházást követően újabb befektetésről döntött, hiszen - mint mondta - a nemzetgazdaság sikere a családi üzemektől függ.
    Kiemelte egyúttal, hogy a kisvárdai beruházás az első kedvezményezettje a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) új, technológiaintenzív befektetéseket ösztönző támogatási kategóriájának.
    Ennek létrehozását azzal indokolta, hogy a teljes foglalkoztatottság megközelítésével csak a munkahelyek termelékenységének javítása hozhat újabb fejlődést, ezért a versenyképesség megőrzését  a technológiai fejlesztések biztosíthatják. 
    Az élelmiszeripart a leginnovatívabb iparágak közé sorolta a miniszter az egyre magasabb elvárások és előírások miatt. Hozzátette, hogy az élelmiszeripar Magyarországon az első fél évben 8 százalékos éves növekedéssel 1500 milliárd forintot meghaladó termelési értéket állított elő, csaknem 140 ezer munkahelyet tart fönn. A Mastergood tavaly 69 milliárd forint árbevételt ért el, termékeinek majdnem háromnegyedét külföldön, 40 országban értékesítette - mondta Szijjártó Péter.     Bárány László, a Master Good Kft. ügyvezető igazgatója közölte, hogy a technológia- és tudásintenzív beruházással a kisvárdai üzem a hat legnagyobb kapacitású európai baromfifeldolgozó közé kerül. A fejlesztést követő második évben pedig 50 százalékkal nőhet a cégcsoport árbevétele, hosszabb távon javulhat tőkevonzó képessége, fejlődési lehetőségei bővülnek. 
    Hozzátette, hogy a munkavállalók bére a következő évek alatt százalékban kifejezve kétszámjegyű mértékben nőhet, és a 450 beszállító is biztos megélhetésre számíthat. Nyolc-tíz éven belül a cég alkalmazottainak jövedelme - csakúgy, mint minden magyarországi munkavállalóé - a duplájára nőhet - fogalmazott a cégvezető. Bárány László hangsúlyozta, hogy a baromfifeldolgozás a rendszerváltást követően is a magyar élelmiszeripar kiemelkedő ágazata maradt, sőt évente 5-7 százalékkal bővíteni is tudja kibocsátását- tette hozzá.     Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere (Fidesz) közölte, hogy a település a vállalat munkaerőigényének megfelelően elindította az élelmiszeripari mérnökök képzését, hiszen - mint mondta - a fejlesztésnek nemcsak kétkezi munkásokra, hanem jól képzett szakemberekre is szüksége lesz. A beruházás azért is különösen fontos Kisvárda számára, mert az új munkalehetőségekkel segíthet megtartani a helyi fiatalokat - tette hozzá.