Emma napja van. | 2024.04.19

Andrási Attila magyarkanizsai rendező 1919-ről készít előadást

2018-08-23 12:45:00

Az 1919-es eseményekről készíti legújabb darabját Andrási Attila, a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház író-rendezője, akit augusztus 20. alkalmából a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntettek ki - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

    Andrási Attila a műsorban azt mondta, hogy az elismerés hatalmas erőt ad neki. Úgy fogalmazott: hosszú ideig "jégtörőnek" érezték magukat a vajdasági színházban, mivel a "jelenünket eredményező múltunkkal" foglalkoznak, amellyel sokáig nem foglalkozott a magyar színház. Kiemelte: előadásaikban a magyar történelem jelentős eseményeit viszik színre. 
    Felidézte, hogy a közelmúltban mutatták be Tizennyolc című darabjukat, amely az első világháború utolsó évében játszódik és a Magyar Királyság utolsó három napját mutatja be. Andrási Attila szerint ami akkor történt Európában, az ma is meghatározza az életünket. Elmondta, hogy minden előadásukat kutatómunka, történészekkel folytatott beszélgetés előzi meg. Ennek köszönhető például, hogy rábukkantak Lukachich Sándor tábornok, a budapesti katonai körzet parancsnokának emlékirataira, amely óráról órára követi az akkori eseményeket. 
    Beszámolt arról, hogy a magyar történelmet feldolgozó előadások sorát a Tizenkilenc című darabbal folytatják. Ennek kapcsán az író-rendező azt mondta: 1919-ben egy olyan garnitúra került a semmiből hatalomra, amelyik szentül hitte azt a téveszmét, amelyet hirdetett. Hozzátette: ez a szellemiség, ami "megragadt ebben a Tizenkilencben". A darab bemutatója várhatóan tavasszal lesz a magyarkanizsai teátrumban.