Emma napja van. | 2024.04.19

Elkészült a Kossuth téri ünnepség és a tűzijáték zenéje

2018-08-10 17:45:00

Elkészült az augusztus 20-i Kossuth téri ünnepség és a tűzijáték zenéje; az István király dicsérete című mű zeneszerzője Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapító tagja, szólistaként Miklósa Erika operaénekesnő hallható.

    A zenemű felvételén pénteken Budapesten Szarka Tamás az MTI-nek elmondta: a 30 perces zenedarab Magyarországról és Szent Istvánról szól, valamint mai viszonyunkról hozzá és Magyarországhoz. Az alkotást Szent István király fiához, Imre herceghez írt intelmei ihlették. A műben két intelme jelenik meg, az egyik tétel az irgalmasságról szól, az intelmet versbe öntötte. A másik intelem arról szól, hogy az alázat felemel, a gőg letaszít - idézte.
    A mű felvétele Balogh Sándor karmester vezényletével a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Szarka Tamás zenekara és a Honvéd Férfikar közreműködésével készült a Magyar Rádió 6-os stúdiójában. A zeneművet az augusztus 20-ai ünnepségen adják elő délelőtt a Kossuth téren, este pedig a tűzijáték alatt hallható.
    "A Kossuth téren több mint százan lépnek fel, grandiózus vállalkozásról van szó" - mondta Szarka Tamás, aki Horváth János zongorista mellett szintén szólistaként lép fel a zenedarabban. Kitért arra, hogy egy verset is írt a Szent Koronáról, a tűzijáték végén meglepetésre is számíthat a közönség.
    A művész hangsúlyozta: óriási megtiszteltetés volt számára a felkérés, hogy írjon Magyarország születésnapjára Szent Istvánról egy dalt, nagy izgalommal várják a fellépést. Mint mondta, az alkotás fő üzenete, alcíme, amely szöveg el is hangzik a darabban: "Csodaország Magyarország".
    A mű létrehozásának folyamatáról elmondta: hosszú, mintegy kéthónapos munka áll mögötte, a hangszereléstől kezdve a zene felvételéig. Kiemelte, hogy a zenének a tűzijátékot kell kiszolgálnia. 
    Miklósa Erika, aki nem először dolgozik a zeneszerzővel, szintén arról beszélt, hogy nagy öröm számára a felkérés és komoly feladatot jelent a mű előadása. "Egy magyar művésznek óriási megtiszteltetés, ha egy nemzeti ünnepen felléphet, énekelhet, pláne akkor, ha ezt Szarka Tamás zenéjére teszi, amely nem szűkölködik a magyar népzenei hagyományokban sem" - mondta. Hozzátette, hogy a zenemű alapja egy magyar népdal, és az teljesedik ki modern operává. "Boldog vagyok, hogy ezen az ünnepen itthon vagyok, énekelhetek és megtisztelhetem az országomat azzal, hogy fellépek ezen az ünnepségen" - fogalmazott a művész.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó