Emma napja van. | 2024.04.19

Menekültek csónakja süllyedt el az Égei-tengeren, halottak

2018-08-09 12:12:00

Legkevesebb 9 migráns, köztük 7 gyerek és 2 nő meghalt csütörtök hajnalban az Égei-tenger török partjainál, miután a görög szigetekre tartó csónakjuk egyelőre ismeretlen okból elsüllyedt - jelentette a Demirören török magánhírügynökség.

    A baleset a nyugat-törökországi Aydin tartomány Kusadasi körzeténél történt. 
    A török parti őrség egy bejelentést követően két hajót, egy helikoptert, egy repülőt és egy búvárcsapatot küldött a helyszínre. 
    A hatóságok 4 menekültet még ki tudtak menteni a vízből. 
    A túlélők elmondása alapján a csónakban összesen 13-an tartózkodtak. A kutatás egy esetleges eltűnt ember után ennek ellenére folytatódik.
    A szerencsétlenül jártak nemzetiségét a török sajtó nem közölte.
    A török parti őrség legfrissebb adatai szerint az Égei-tengeren az év eleje óta összesen 14 ezer 301 Görögországba tartó menekültet tartóztattak fel, legutóbb júliusban 2331-et, eddig augusztusban pedig 293-at.
    A múlt évhez képest nőtt az illegális határátlépési kísérletek száma az Égei-tengeren. A török parti őrség 2017 júliusában még 1529 Görögországba tartó menekültet tudott feltartóztatni, míg a tavalyi évben összesen 19 084-et.
    Az Európai Unió és Törökország 2016 márciusában kötött menekültügyi egyezményt. A megállapodás értelmében Ankara minden illegálisan Európába érkező embert visszafogad, az EU pedig minden visszaküldött, illegálisan próbálkozó szíriai állampolgár helyett befogad egy Törökországban élő szíriai menekültet. A megállapodás, valamint a nyugat-balkáni országok határainak lezárása mindazonáltal 2016 elején sikeresen megfékezte a menedékkérők tömeges beáramlását Görögország felől.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó