Gedeon napja van. | 2024.03.28

Rohamosan terjed a kór Romániában

2018-08-01 18:30:00

Rohamosan terjed az afrikai sertéspestis Romániában, ahol már több mint 450 fertőző gócot azonosítottak, a bukaresti kormánynál egymást érik a válságtanácskozások, amelyek a kór terjedésének megfékezését célozzák.

    A kórokozó az ország észak-nyugati és nyugati részét, valamint a dél-keleti részét sújtotta leginkább. A román-magyar határ közelében Máramaros, Szilágy és főleg Bihar megye érintett, ahol már 18 gócpontot fedeztek fel. A dél-keleti részen ennél jóval több van, például a Duna és a Fekete-tenger torkolatánál levő Tulcea megyében több mint négyszáz gócpontot azonosítottak a hatóságok. Összesen Románia nyolc megyéje érintett a 41-ből.
    A legtöbb esetben a kórokozó háztáji sertéseket fertőzött meg, 16 esetben vaddisznóknál fedezték fel, két esetben nagy sertéstenyésztő farmot támadott meg. Méreteit tekintve a legsúlyosabb esetet Tulcea megyéből jelezték, ahol egy 45 ezer állatot nevelő farmon ütötte fel a fejét a kórokozó, ezért valamennyi állatot el kellett pusztítani. Emiatt több száz munkahely került veszélybe.
    A román sertéstenyésztők érdekeit védő egyesület becslése szerint az idén 30 százalékkal kevesebb sertéshús fog piacra kerülni, mert a román gazdák sietni fognak állataik feláldozásával még mielőtt a kórokozó az ő farmjukon is megjelenne.
    A járvány által sújtott gazdáknak piaci áron történő kártérítést ígért a román kormány. Az állategészségügyi hatóság hét eleji bejelentése szerint a kárpótlások kifizetése már elkezdődött.
    A Romániával délen szomszédos Bulgária tíz nappal korábban jelentette be, hogy kerítést fog építeni a bolgár-román határ bizonyos szakaszán, hogy megfékezze a járvány terjedését.