Auguszta napja van. | 2024.03.29

A brit külügyminiszter szerint egyre nagyobb a veszély, hogy nem lesz megállapodás

2018-07-31 19:51:00

Napról napra nő az új brit külügyminiszter szerint annak veszélye, hogy megállapodás nélkül szűnik meg az Egyesült Királyság tagsága az Európai Unióban. Jeremy Hunt a beiktatása óta adott első lapinterjújában, amely kedden jelent meg az Evening Standard című esti újságban, sürgette az unió vezetőit, hogy bírják rá az Európai Bizottságot egy észszerű kereskedelmi megállapodás elfogadására.

    A konzervatív politikus bírálta az Európai Unió eddigi hozzáállását, amely szerinte a Nagy-Britannia és az európai országok közötti kapcsolatok és a bizalom meggyengüléséhez vezethet. Ez pedig "jelentős geopolitikai hiba lenne" - tette hozzá.
    Jeremy Hunt úgy fogalmazott, egészen addig nőni fog annak az esélye, hogy nem születik megállapodás a kilépés feltételrendszeréről, míg az Európai Bizottság nem változtat hozzáállásán, amely szerinte jelenleg a kivárást jelenti, hátha Nagy-Britannia meghátrál. Ez azonban teljes félreértése a brit nemzetnek - hangoztatta a külügyminiszter, aki július közepén Boris Johnsont váltotta e tisztségben. Elődje Theresa May kormányfő Brexittel kapcsolatos tervei miatt mondott le. 
    Jeremy Hunt szerint megvan a véletlenszerű valós esélye annak, hogy nem jön létre megállapodás. "Mindenki azt gondolja, hogy nem, ez sosem fog megtörténni. Nos, valójában megtörténhet" - figyelmeztetett.
    Sürgette, Franciaország és Németország küldjön erőteljes jelzést az Európai Bizottságnak, hogy észszerű megállapodásra van szükség a jövőbeni kapcsolatokról, amelyek keretében mindkét oldal meg tudja védeni a munkahelyeket. Úgy vélekedett, hogy nemcsak az Egyesült Királyságban, hanem az unióban is elvesznek majd állások, ha kisiklik a Brexit. Figyelmeztetett nemcsak Nagy-Britanniában, hanem Európa többi részében is mélyreható következményei lennének annak, ha nem jön létre megállapodás.
    A legfontosabb kérdések között a londoni City pénzügyi központját, az európai üzleti élet centrumát említette. Mint mondta, nem lenne elhanyagolható, ha az Európai Unió nehezebben férne hozzá a londoni pénzügyi szolgáltatásokhoz. Úgy vélekedett, hogy a City viszont a Brexit kimenetelétől függetlenül is megtalálná boldogulását.
    Derűlátását hangoztatva úgy fogalmazott, mindig is úgy vélte, hogy az Egyesült Királyság gazdasága akkor is virágozni tud, ha nem lesz megállapodás a kilépés feltételrendszeréről. "Mert Nagy-Britannia ilyen ország. Felülkerekedtünk már hasonló problémákon." Nehezebb lenne megoldani viszont azt, ha megromlanak a kapcsolatok - tette hozzá.
    Jeremy Hunt arról is beszélt, hogy a brit kormány júliusban ismertetett javaslatai a jövőbeni kapcsolatokról egységes álláspontot tükröznek. Mindenki támogatja Theresa May elképzeléseit, amelyek az áruk kétoldalú kereskedelmére vonatkozóan szabadkereskedelmi térségi létrehozását jelentik, a szolgáltatások ügyében viszont elismerik, hogy a felek nem férnének hozzá egymás piacaihoz a jelenlegi szinten. 
    A brit külügyminiszter hétfőn Kínában népszerűsítette a kétoldalú kereskedelmi megállapodás lehetőségét, kedden Franciaországban tárgyalt hivatali kollégájával, Jean-Yves Le Driannal. Szerdán Ausztriába utazik, ahol Karin Kneissl külügyminiszterrel folytat megbeszélést.