Auguszta napja van. | 2024.03.29

Hornung Ágnes: kiegyensúlyozott a növekedés

2018-07-16 09:50:00

Kiemelkedőnek tartja a bruttó hazai termék (GDP) bővülésének mértékét a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára. Hornung Ágnes a Magyar Hírlapban hétfőn megjelent interjúban hozzátette, hogy kiegyensúlyozott a növekedés, minden szektor közel azonos szinten teljesít, ezáltal egészségesebb a bővülés szerkezete.

    Mint mondta, az első hat hónapra a hazai össztermék 4 százalékos bővülésére számítanak. Emlékeztetett arra, hogy az első negyedévben a turizmus volt a kiemelkedő ágazat a szolgáltatások közül, s hozzáfűzte, hogy az egészségügyi turizmus nagyot nőhet a jövőben.
    Hornung Ágnes beszélt arról is, hogy a Pénzügyminisztérium, az Információs és Technológiai Minisztérium és a Magyar Nemzeti Bank is azt fogalmazta meg, hogy a termelékenységben és a hozzáadottérték-láncban kell előrébb jutni ahhoz, hogy a növekedési szint fennmaradjon.
    Megjegyezte, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is elismeri a magyar gazdaságpolitika eredményeit, ezáltal "nyugodtan tudunk a konstruktív együttműködésre építeni".