Mihály napja van. | 2024.05.08

Csülökfesztivált rendeznek a hétvégén Mezőzomboron

2018-07-05 11:51:00

A csülökről szól minden szombaton és vasárnap a tokaj-hegyaljai borvidéken található Mezőzomboron, ahol főzőverseny mellett különleges csülkös ételekkel is várják a közönséget.

    Kiss Dezső szakács az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában felidézte, hogy a településen korábban jelentős hagyománya volt az állattartásnak és emiatt régi tradíciója van a csülökből készült ételek fogyasztásának.
    Mint mondta, a csülöknek "ezer arca" van, a hagyományos elkészítési módok mellett számos újragondolt változat is létezik, példaként említette a különféle fűszernövényekkel vagy épp kacsazsírral készített csülköt és a csülökburgert.
    Lehner Henrietta szervező arról beszélt, hogy a gyerekeknek és a felnőtteknek is rendeznek csülökkészítő-versenyt, neves zsűri bírálja majd az ételeket. 
    Hozzátette, hogy a gasztronómiai programok mellett koncertekre is várják a látogatókat, fellép Charlie, Zoltán Erika, Vastag Csaba, Deniz és Takács Nikolas is Mezőzomboron.