Auguszta napja van. | 2024.03.29

Több mint húsz év után újraindul a tartalékostiszt-képzés

2018-07-02 16:57:00

Huszonnégy év után újraindítják a tartalékostiszt-képzést Magyarországon -közölte Benkő Tibor honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten.

    A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti campusán tartott állománygyűlésen csaknem négyszáz önkéntes tartalékos egyetemista, diplomás volt jelen, akik rövidesen megkezdik húsznapos gyakorlati képzésüket.
    Benkő Tibor elismerését és köszönetét fejezte ki a tartalékos katonáknak, akik - mint mondta - önként vállalták a megmérettetést, azt, hogy tanulmányaik folytatása mellett "a hazát részesítik előnyben". Benkő Tibor az önkéntesekhez szólva hangsúlyozta: amire vállalkoztak, az sok megpróbáltatással jár; elsődleges feladatuk, hogy tanuljanak, készüljenek a jövőre, s mindezt a haza szolgálatában, a nemzetért tegyék.
    A miniszter elmondta: különleges jogrend időszakában Magyarország biztonságát csak nagyobb katonai erővel lehet biztosítani, de ehhez békében nincs szükség nagy tisztikart rendszerben tartani.
    Ezzel együtt emlékezetett: jó dolog, hogy napjainkban Magyarországon békében és biztonságban élhetünk, de ezért mindennap sokan tesznek.
    Benkő Tibor beszédében szólt a "Zrínyi 2026"-ról is, amely - mint mondta - honvédelmi és haderőfejlesztést is tartalmaz. Ez érinti a légierőt, a szárazföldi haderőnemet is - sorolta a miniszter, hozzátéve: minden területen szeretnének megújulást. Ugyanakkor hozzátette: "mindez semmit sem ér, ha nincs megfelelően kiképzett személyi állomány".
    Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora emlékeztetett, egyetemük hadtudományi és honvédtisztképző kara eddig is a honvédtisztképzés otthona volt.
    Hangsúlyozta, a hadsereg és az állam feltételei egymásnak: a jól kormányzott állam erős hadsereget igényel, erős hadsereghez pedig kellő létszám és jól kiképzett parancsnokok kellenek.
    A rektor a tartalékosokhoz szólva azt is elmondta: állampolgárként is hálás, hogy önként vállalták ezt a szolgálatot.
    A sajtónak kiosztott háttéranyagban kiemelték: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemcsak "a tisztképzés fellegvára", hanem a tartalékostiszt-képzés központja is lesz. 
    Az egyetemisták képzése nyaranta, összevont formában történik, míg az egyetemi képzési időben távoktatásban, e-learning módszerrel készítik fel a fiatalokat. A civil egyetemeken eltöltött öt év után tiszti képzésük a Ludovika Zászlóalj végzőseivel az augusztus 20-ai tisztavatáson fejeződik be.
    A hétfői állománygyűlésen részt vevő, csaknem négyszáz önkéntes tartalékos egyetemista a tanfolyam végére rendelkezni fog a megfelelő alap katonai vezetői kompetenciákkal. "Megismerik a parancsnoki munka lépéseit, azok gyakorlati rendjét, a vezetővé válás folyamatát, feladatait, felelősségét."
    Akik tanulmányaik mellett a tartalékos rendszerben vállalnak szolgálatot, azoknak pályázat alapján ösztöndíjat biztosít a Magyar Honvédség - áll a háttéranyagban.