Auguszta napja van. | 2024.03.29

Gulyás: folytatódnak a bérfejlesztések az egészségügyben

2018-06-28 19:59:00

Az egészségügyben megkezdett bérfejlesztések folytatódni fognak - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten.

    Gulyás Gergely a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Semmelweis-napi ünnepségén úgy fogalmazott: az elmúlt években végrehajtott béremelések "nem megtörténtek, hanem csak elkezdődtek".
    A miniszter azt ígérte, hogy az ország gazdasági teljesítőképességét figyelembe véve az egészségügy és az ágazati bérfelzárkózás a legfontosabb feladatok közé tartozik majd a következő években.     Azt mondta: kiemelt fontosságú, hogy milyen a magyar egészségügy helyzete, a dolgozók anyagi és infrastrukturális körülményei. 
    Gulyás Gergely köszöntőjében kitért arra, hogy az előző uniós ciklus fejlesztési forrásai a vidéki egészségügyi intézmények infrastruktúráján javítottak elsősorban, míg a fővárosra és a közép-magyarországi régióra csupán a fejlesztési pénzek 10 százaléka jutott.
    Ennek a különbségnek a kiegyenlítésére szolgál az Egészséges Budapest Program (EBP), több beruházás megindulhat vagy be is fejeződhet a következő négy évben.
    A miniszter véleménye szerint szükség van a ma létező egészségügyi intézményekre, azonban arra, hogyan és milyen formában működjenek, a szakmának kell javaslatot tennie.
    Gulyás Gergely szerint "ha egyfajta versenyről beszélünk" a bérekkel és az infrastruktúrával összefüggésben, leginkább az egészségügyben érzékelhető, hogy az uniós csatlakozáshoz kapcsolódóan küzdeni kell a jó szakellátás biztosításához szükséges munkaerő megtartásával, de ez egész Európában kihívást jelent.
    Egyúttal köszönetet mondott azon egészségügyi dolgozóknak, akik bár jobb jövedelmet is elérhetnének külföldön, mégis itthon maradnak.
    Bedros J. Róbert, a kórház főigazgatója köszöntőjében emlékeztetett, hogy 2011-ben 970 millió forint volt az intézmény adóssága, amelyet szigorú gazdálkodással másfél év alatt ledolgoztak.
    Ma az intézmény stabilnak mondható mind gazdaságilag, mind orvosszakmai szempontból - tette hozzá.
    A kórház Semmelweis-napi ünnepségén elismeréseket, főorvosi, adjunktusi kinevezéseket adtak át az intézmény dolgozóinak.