Emma napja van. | 2024.04.19

Népművészeti fesztivál lesz a hétvégén Gyulán

2018-06-27 17:18:00

A népi értékek bemutatása, a néptánckultúra és a népi kismesterségek elismert alkotóinak bemutatása áll az idei gyulai Körös-völgyi Sokadalom középpontjában - mondta el az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón a város polgármestere. 

    Görgényi Ernő hozzátette: a Várkertben pénteken kezdődő és három napon át tartó rendezvény illeszkedik a gyulai nyári idegenforgalmai szezonhoz, a Várszínház programjaihoz, s része az önkormányzat által is támogatott éves gyulai rendezvénysorozatnak. 
    Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke elmondta, hogy a fesztivál tematikája idén sem változik: a hétvégére néptáncosok, mesemondók, énekesek és kézművesek érkeznek Gyulára az Alföldről, a Vajdaságból és a Partiumból. A népi kismesterségekkel kapcsolatban kiemelte, hogy legalább 100 mester mutatkozik be, többségük árusítani is fogja portékáit, de számtalan alkotó bemutatót is tart mesterségéből.
    A program részeként külön sátorban mutatják be a Békésben élő szlovák nemzetiség népi kultúráját, eszközeit, s most először, a Békés Megyei Román Önkormányzat kérésére a helyi románság értékeit is.
    Hegedűsné Farkas Lilla, a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége Közhasznú Egyesület elnöke elmondta, hogy immár 12. alkalommal rendezik meg az Országos Gyermektánc Fesztivált, amelyen csaknem négyszázan fognak fellépni, majd a Határmenti Összművészeti Fesztivált, amelyre a hazaiak mellett Bukarestből, Tordáról és Szerbiából is érkeznek művészek, zenekarok. Vasárnap pedig ismét találkoznak egymással a Békés megyei néptáncosok is, hiszen mások mellett színpadra lép a Balassi, a Balkán, a Harruckern és a Körösmenti Táncegyüttes is.