Tivadar napja van. | 2024.04.20

Medgyessy Dóra a DVTK-ban kosarazik tovább

2018-06-27 10:05:00

Az Aluinvent DTVK Miskolc kosárlabdázója lett a válogatott Medgyessy Dóra.

    A 31 éves játékos a klub honlapjának elmondta, régi álma teljesült, mivel édesapja Diósgyőrben nevelkedett, mielőtt a Debreceni Kinizsiben élvonalbeli kézilabdázóvá vált.
    "Emiatt mindig ott motoszkált bennem, hogy egyszer én is a DVTK játékosa legyek. Most adódott erre lehetőségem, amit semmiképpen sem szerettem volna kihagyni. Sokszor játszottam már a Generali Arénában, a válogatott tagjaként azt is megtapasztaltam, milyen sokat jelent itt a hazai szurkolók támogatása" - jelentette ki az irányító.
    Völgyi Péter sportszakmai igazgató úgy vélekedett, hogy az új szerzemény igazi vagány, rutinos kosaras, aki magas játékintelligenciájának köszönhetően rendkívül ügyesen hozza helyzetbe társait, vagy ha a helyzet úgy kívánja, gólveszélyesen játszik.
    Medgyessy Dóra legutóbb a Ceglédet erősítette, amellyel Magyar Kupa-döntőt játszott, a bajnokságban pedig bronzérmet nyert. Tavaly részt vett a csehországi Európa-bajnokságon, és az év női kosárlabdázójának választották. Ezzel párhuzamosan a 3x3-as szakágban - amely új olimpiai versenyszámként 2020-ban, Tokióban mutatkozik be - tagja volt az Európa-bajnok és a világbajnoki ezüstérmes négyesnek.