Csongor napja van. | 2024.04.16

Kásler Miklós: Szent László az egyik legnagyobb magyar államférfi volt

2018-06-18 13:15:00

Szent László az egyik legnagyobb magyar államférfi volt - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere hétfőn Nagyváradon, a Szent László Napok nyitórendezvényén.

    Kásler Miklós a László Gyula-emlékkonferencián tartott történelmi áttekintésében azt mondta, Szent László király nevéhez kötődik az első keresztény aranykor, amikor befejezte Szent István állam- és egyházszervező munkáját.
    A miniszter előadásában részletesen elemezte Szent István korát, alkotását és hagyatékát. Kitért arra, hogy Szent István apostoli királyságot hozott létre, megszervezte a magyar államot és az egységes egyházat, "felkenésével" pedig közvetlen kapcsolatba került a Mindenhatóval.
    Utóbbi kapcsán Kásler Miklós beszélt a magyar beavató koronáról, amelyből lett a Szent Korona és a Szent Korona-tan, amely "a világon egyedülálló erőként nemzetösszetartó erővé vált".
    Felidézte a miniszter a Szent István halálát követő időszakot, amikor "Magyarország sorsa kaotikussá változott", mígnem Szent László megjelenésével "alkalmas és méltó király lépett trónra".
    "Szent László, az államférfi helyreállította a királyi hatalom és a magyar birodalom szerveződését" - mondta Kásler Miklós, majd részletesen elemezte "az egyik legkiválóbb magyar hadvezér", "a rettenthetetlen bátorság jellemezte hős", illetve "a világtörténelem első lovagkirályának" életútját, munkásságát kiemelve: az uralkodót már életében szentként tisztelték, s a középkor legnagyobb legendaköre alakult ki körülötte.
    Kásler Miklós előadása végén Szent László emlékezetéről beszélt, megjegyezve, hogy minden későbbi magyar király - a Habsburgokig - őt tekintette példaképének.
    Az emberi erőforrások minisztere a helyi Magyar Polgári Egyesület szervezte emlékkonferencián elhangzott előadását követően megkoszorúzta Szent László nagyváradi szobrát.
    A nagyváradi Szent László Napokat hatodik alkalommal rendezi a héten a helyi Szent László Egyesület. 
    A rendezvénynek elsősorban az a célja, hogy a Váradhoz ezer szállal kötődő egykori uralkodó emlékét közelebb hozzák a ma emberéhez - mondta Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke az MTI-nek.
    A programsorozatot megnyitó László Gyula-emlékkonferenciát a nagyvárad-olaszi református templom mellett lévő Lorántffy Zsuzsanna református egyházi központban rendezték, ahol húsz évvel ezelőtt elhunyt az erdélyi körútra készülő neves tudós, a magyar őstörténet kutatója.
    Az egy hétig tartó programsorozattal főleg a családokhoz, a fiatalokhoz szeretnék közelebb vinni a Szent László képviselte eszmeiséget, aki "kitartásban, magyarságban, helytállásban példát adott, s ezen erényeket üzeni a ma emberének is" - összegezte a Szent László Napok célját Nagy József Barna.