Gedeon napja van. | 2024.03.28

Teljesen mindegy, hogy ki lesz az MSZP elnöke

2018-06-17 11:05:00

Az ország szempontjából mindegy ki lesz az MSZP elnöke - erről beszélt Galló Béla politológus a szocialista párt tisztújítása kapcsán az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.

    Galló Béla szerint a szocialista párt régen betöltötte történelmi hivatását azzal, hogy az élelmes kádári nomenklatúra érdekeit képviselte a tulajdonviszonyok átalakítása során, mára ezek az érdekcsoportok zömmel elpártoltak az MSZP-től.
    A szakember szerint ráfér az országra egy színvonalasabb baloldali politika, hiszen az nehezen cáfolható, hogy van 3 millió szegény Magyarországon, ami az uralkodó elitek közös felelőssége, az MSZP "orbánozása" azonban nem vezetett sehova, még az elhanyagolt szegények is inkább a Fideszt választották.
    A baloldalon fordulatra lenne szükség a nemzeti érzékenységű szociáldemokrácia irányába, ám ehelyett továbbra is a liberális befolyásoltság érvényesül, és ha Tóth Bertalant választják, ez marad továbbra is - fűzte hozzá.
    Tóth Bertalant a régiek támogatják, politikusként nem sok vizet zavar, megmondják neki "merre az előre". Ez a tisztújítás a régiek bosszúja lehet Mesterházy Attila évekkel ezelőtti fiatalításáért - vélekedett Galló Béla.
    Az MSZP vasárnapi tisztújító kongresszusán két jelölt pályázik a Molnár Gyula lemondásával megüresedett elnöki posztra: Mesterházy Attila korábbi pártelnök és Tóth Bertalan parlamenti frakcióvezető.