Alajos napja van. | 2018.06.21 | MNB középárfolyam:

Merénylet előkészítésével gyanúsítanak két férfit Franciaországban

2018-06-14 17:52

Egy 21 és egy 22 éves férfit azzal gyanúsítanak Franciaországban, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet nevében akartak merényletet elkövetni - közölték csütörtökön rendőrségi források.

    A tájékoztatás szerint a két gyanúsítottat szombaton vették őrizetbe a Párizstól keletre található Seine-et-Marne megyében, s kihallgatásukat követően kedden terrorista bűnszövetkezet gyanújával indított eljárást ellenük a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege.  
    "Késeket, robbanószerkezethez gyújtóeszközt és a dzsihadista szervezet propagandáját foglalták le az otthonaikban tartott házkutatások során" a titkosszolgálatok, miután letartóztatták őket - jelezte a forrás a francia hírügynökségnek. Robbanóeszközt azonban nem találtak náluk. 
    A merényletterv körvonalai egyelőre homályosak, de az előzetes vizsgálatok szerint a gyanúsítottak homoszexuálisokra akartak támadni. 
    A két barát nem szerepelt a titkosszolgálatok nyilvántartásában, az elhárítás néhány héttel ezelőtt figyelt fel rájuk, s június elején jelezte az ügyet az ügyészségnek. A gyanúsítottak a leírás alapján "elszántak" voltak és többször is beszéltek egy merénylettervről az egymással folytatott beszélgetéseikben. 
    Ez volt idén a negyedik merényletterv, amelyet a francia titkosszolgálatoknak sikerült meghiúsítaniuk.
    Franciaországban az elmúlt három évben 246-an vesztették életüket iszlamista merényletekben, az országban továbbra is legmagasabb szintű a terrorkészültség. Márciusban Édouard Philippe miniszterelnök a nemzetgyűlésben elmondta, hogy 2015 január óta 51 merénylettervet hiúsítottak meg Franciaországban.