Gedeon napja van. | 2024.03.28

A zuglói díler elfogása (videó)

2018-06-10 11:18:00

A Nemzeti Védelmi Szolgálat bejelentése alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály kábítószer-kereskedelem bűntett miatt eljárást indított a 44 éves budapesti P. Róbert ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi zuglói lakásán kábítószert árult, illetve azt barátnője, a 37 éves szintén budapesti K. Orsolya lakásán tárolta is.

A rendőrök 2018. június 7-én délután P. Róbert lakása környékén elfogtak két férfit, akik ezt megelőzően kábítószert vásároltak a férfitól. A BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói a dílert és a barátnőjét még aznap 15 óra 40 perckor Budapest XV. kerületében, a Széchenyi út és az M3-as autópálya kivezető szakaszánál megállították és elfogták.

A rendőrök Tywin, a kábítószer-kereső kutya segítségével átkutatták P. Róbert és K. Orsolya autóját, valamint lakását, amelyben – az elsődleges szakértői vélemény szerint – közel 1 kilogramm kokaint, 49 gramm marihuánát és 269 gramm kábítószergyanús tablettát találtak. Továbbá lefoglalták a kábítószer adagolásához, fogyasztásához használt eszközöket (mérlegeket, tasakokat, fecskendőket), valamint 200 ezer forint készpénzt, valutát, nagy értékű autót, motort és karórákat is.

A nyomozók a nőt kábítószer birtoklása vétség miatt, párját kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.