Gedeon napja van. | 2024.03.28

Feljelentést tesz a dorozsmai nagybani piac értékesítése miatt Szabó Bálint

2018-05-15 11:50:00

Hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tesz a szeged-kiskundorozsmai nagybani piac értékesítése ügyében az ott korábban működő kereskedők egy részét képviselő Szabó Bálint, ha az önkormányzat mélyen áron alul adja el az ingatlant.

    A jogász, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, az önkormányzat az általa becsült 3 milliárd forintos ár akár 10 százalékáért is hajlandó megválni a területtől és az ott található felépítménytől.
    Közölte, a piac általa képviselt egykori bérlői a korábban 25 évre kötött bérleti szerződésüket érvényesnek tekintik, helyhasználati jogosultságukat fenntartják, kártalanításuk érdekében polgári jogi igényt terjesztenek be.
    Szabó Bálint felszólította Botka László (MSZP) polgármestert, hogy azonnal vonja vissza a pályázatot, és haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat az érintettekkel. Ha pedig feltétlenül értékesíteni kívánja a város a piac területét, akkor "valós értékbecslésen alapuló" pályázaton tegye azt.
    Az önkormányzat helyszínen kiosztott közleménye szerint az önkormányzat 96 százalékos tulajdonában álló piac működése azt követően szűnt meg, hogy az ott árusító kereskedők elhagyták a területet, és áttelepültek az újonnan épült nagybani piacra. Mivel a város a továbbiakban - az adófizetők kárára - nem kívánta működtetni a ráfizetéses vállalkozást, hivatásos forgalmi értékbecslés alapján eladásra kínálja üzletrészét.
    Az üzletrész névértéke 410 millió forint, ezt az önkormányzat az értékbecslés alapján 531 millió forintos alapáron hirdette meg a május 28-án záruló licitálásos pályázaton, azzal a feltétellel, hogy ott mezőgazdasággal kapcsolatos tevékenység folyhat majd, és a befektetőnek továbbra is meg kell rendeznie a hagyományos dorozsmai vásárt - áll a közleményben.