Auguszta napja van. | 2024.03.29

Kocsis Máté: a magyar kormánynak Brüsszel bevándorláspolitikájával szemben kell érvényesítenie álláspontját

2018-05-14 09:59:00

A magyar kormánynak Brüsszel bevándorláspolitikájával szemben kell érvényesítenie álláspontját, vagyis Brüsszel politikája a kormány előtt álló legnagyobb kihívás - jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

    Közölte, a Fidesznek az a feladata, hogy segítse a kormányt Magyarország identitásának, kultúrájának, jövőjének és biztonságának megvédésében.
    Elmondta: ebben a helyzetben még a nyári szünet előtt szeretnék befejezni az Országgyűlésben a "Stop Soros" törvénycsomag részletes vitáját, így legkésőbb július elejéig lehetőség nyílik a javaslat elfogadására.
    Ugyanakkor a választók akaratából, a Fidesz-KDNP kétharmados többségének birtokában lehetőség nyílt annak az alaptörvény-módosításnak az elfogadására is, amely kimondja, hogy az Országgyűlés felhatalmazása nélkül idegen népesség nem telepíthető be Magyarországra - tette hozzá Kocsis Máté, megjegyezve: ez a módosítás 2016-ban a Jobbik "árulása" nyomán bukott el.
    Arról is szólt: nem számít arra, hogy az ellenzék konstruktív politikát folytat a törvényhozásban. Annál is inkább, mert már az Országgyűlés alakuló ülésén bohózat volt az ellenzék viselkedése - mondta a frakcióvezető. Hozzáfűzte, durva vitákra számítanak, ám erre felkészültek.
    A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Kocsis Máté úgy értékelt: az Európai Unió vezetői akkor járnának el igazi demokrataként, ha nem sürgetnék a kötelező betelepítési kvótáról szóló döntés elfogadását, hanem azzal megvárnák a 2019-es európai parlamenti választás végeredményét és az új parlamentre bíznák a döntést, ugyanis a 2014-es választáskor még nem volt az európai közbeszéd egyik legfontosabb témája a migráció.