Gedeon napja van. | 2024.03.28

Szijjártó Péter az afgán migráció veszélyeire figyelmeztetett egy dusanbei konferencián

2018-05-04 11:22:00

Magyarország azt szorgalmazza, hogy az Európai Unió növelje a közép-ázsiai országoknak eddig juttatott támogatást, hogy meg tudják védeni saját határaikat, és ne váljanak az Európa irányában meginduló, alapvetően afgán migrációs folyamat tranzitországaivá - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Dusanbéban, a terrorizmus és a szélsőséges eszmék visszaszorításáról szóló nemzetközi konferencián.

    Szijjártó Péter az MTI-nek telefonon adott interjújában elmondta, hogy az ENSZ, az Európai Unió és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezett, illetve a tádzsik kormány által közösen szervezet konferencián felszólalva arról beszélt, ma már egyáltalán nem túlzás kijelenteni, hogy az európai biztonság Közép-Ázsiában kezdődik. 
    Ha az afgánok megindulnak migrációs céllal, akkor leginkább Európa felé indulnak meg. Azért is kiemelten fontos Európa együttműködése Közép-Ázsiával, hogy elejét vegyük egy onnan kiinduló, Európába tartó, alapvetően afgán migrációs hullámnak - mondta Szijjártó Péter. 
    Szorgalmazta, hogy az EU és a közép-ázsiai országok között legyen sokkal szorosabb információs együttműködés, hogy időben ki lehessen szűrni a terroristákat és a terroristagyanús személyeket, akik illegálisan akarnak eljutni Európába.
    Európában a biztonsági kockázatok az elmúlt egy-két évtized összehasonlításában most a legnagyobbak, ezért meg kell akadályozni, hogy újabb illegális bevándorlási hullámok induljanak meg az európai kontinens irányában, és ebből a szempontból rendkívüli jelentősége van a közép-ázsiai országokkal való együttműködésnek - mondta Szijjártó Péter. 
    Megemlítette ezzel összefüggésben azt, hogy Pakisztánban is egyre inkább megjelenik az a szándék, hogy eltávolítsák az országból az ott illegálisan tartózkodó afgánokat. 
    Szijjártó Péter a dusanbei látogatása alkalmával tárgyalt Emomali Rahmon tádzsik államfővel és Szirodzsiddin Aszlov külügyminiszterrel, Vlagyimir Voronkovval, a terrorizmus elleni fellépésért felelős ENSZ-főtitkárhelyettessel és több térségbeli ország külügyminiszterével. 
    A miniszter oktatási, tudományos és kulturális együttműködésről szóló egyezményt, illetve vízügyi együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot ír alá a tádzsik kormány szakminisztereivel.