Auguszta napja van. | 2024.03.29

A nyugdíjbiztosítási befizetések után nem jár automatikusan az adójóváírás

2018-05-04 08:50:00

Tavaly év végére már megközelítette a negyedmilliót az államilag támogatott nyugdíjbiztosítások száma, az Union Biztosító ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a támogatási összeget csak azoknak folyósítja az adóhatóság, akik ezt külön igénylik a május 22-ig benyújtandó szja-bevallásukban. 

    A biztosító MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az összes szerződő ügyfél között mintegy 70 ezren vannak olyanok, akik 2017-ben szerződtek, vagyis első alkalommal kaphatják meg a befizetéseik után járó adójóváírást. 
    A 2014. év elején bevezetett államilag támogatott nyugdíjbiztosítás keretében az állam az ügyfelek tárgyévi befizetéseinek 20 százaléka után évi 130 ezer forintig adójóváírást fizet. Az adójóváírást azonban a május 22-ig benyújtandó személyijövedelemadó-bevallásban kell igényelni. A  Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a összeget a biztosítónál vezetett számlára.
    A közleményben Bárdos Tamás, az Union Biztosító üzletág igazgatója kifejtette: az ügyfelek évről évre egyre tudatosabban járnak el az adójóváírás kapcsán, a biztosító saját állománya alapján például 2015-ben még a szerződők fele mulasztotta el az adójóváírás visszaigénylését, 2016-ban 35, tavaly pedig 25 százalékuk volt figyelmetlen. 2016 végén mintegy 21 500 nyugdíjbiztosítással rendelkezett a Union korábbi, egyesülés előtti 3 jogelőd cége (az Union, az Erste Biztosító  és a Vienna Life), ebből mintegy 16 200 szerződésre érkezett visszatérítés.
    Kitérnek arra: a visszatérítés elmaradását nem csupán az ügyfelek figyelmetlensége okozhatja. Amennyiben a szerződő ezer forintnál nagyobb adó- vagy járuléktartozást halmozott fel, az adóhatóság a tartozás rendezéséig visszatarthatja a folyósítást. Alacsonyabb fizetéseknél az is előfordulhat, hogy más adókedvezmények igénybevétele miatt az adó összege nem elegendő a teljes körű adójóváíráshoz.
    Az Union közleménye szerint az adójóváírás igénylését a biztosító által legkésőbb február közepéig megküldött igazolás alapján kell kitölteni. Az szja-bevallásokat idén a pünkösdi ünnepek miatt május 22-ig lehet benyújtani, vagyis aki valamilyen okból nem rendelkezik ezzel az igazolással, annak még maradt lehetősége arra, hogy a pótlásról intézkedjen. 
    A hazai biztosítási piac felső harmadába tartozó Union Biztosító a bécsi székhelyű, tőzsdén jegyzett Vienna Insurance Group cégcsoport tagja. A Vienna Insurance Group (VIG) az egyik vezető biztosítási csoport Ausztriában és Közép- és Kelet-Európában, 25 országban 50 társaság alkotja a vállalatcsoportot.