Emma napja van. | 2024.04.19

Május végéig várják a nevezéseket a Virágos Magyarországért versenyre

2018-05-02 11:59:00

Május 31-ig jelentkezhetnek a települések önkormányzatai a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyre - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

    A 25 éve útjára indított kezdeményezés célja egyebek mellett a kulturált és vonzó településkép kialakítása, a településen élők összefogásának ösztönzése, a környezettudatos gondolkodás erősítése, a természeti és az építészeti örökség megőrzése és gyarapítása. 
    Borbás Marcsi, a verseny fővédnöke a műsorban felidézte, hogy 2017-ben rekordszámú, 312 település nevezett a versenyre, idén pedig ennél is több jelentkezőre számítanak. 
    A pályázóknak a verseny országosan elismert, kertész, tájépítész, várostervező, környezetvédő és turisztikai szakemberekből álló szakmai zsűrije tanácsadást is nyújt a felkészülési és bírálati időszakban - tette hozzá.
    Báthoryné Nagy Ildikó Réka, a verseny nemzeti koordinátora elmondta: idén öt kategóriában nevezhetnek a települések, így külön mérettetnek meg az ezer lakos alatti és feletti falvak, az 50 ezer lakos alatti és feletti városok, valamint Budapest kerületei. 
    A környezetszépítő megmérettetésre a jelentkezési határidő május 31.. Nevezni a polgármesterek tudnak, a regisztrációt a viragosmagyarorszag.hu oldalon tehetik meg. A részvétel díjmentes.    
    A verseny két fődíjas települése a 2019. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén (az Entente Florale Europe-n) képviselheti Magyarországot. Hozzátette: a 25. jubileumi év alkalmából minden pályázó település egy-egy facsemetét kap ajándékba.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó