Gedeon napja van. | 2024.03.28

Pályázatot ír ki a Miniszterelnökség az Európai Örökség címre

2018-04-28 14:02:00

Pályázatot ír ki a Miniszterelnökség az Európai Bizottság által meghirdetett Európai Örökség címre, a beadási határidő június 30-a, a pályázaton kiválasztott helyszíneket a kulturális örökségvédelemért felelős miniszter terjesztheti fel.

    A Miniszterelnökség szombati, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az Európai Örökség cím azzal a céllal jött létre, hogy erősítse a közös európai identitást, valamint növelje azoknak a helyszíneknek az ismertségét és értékét, amelyek fontos szerepet töltöttek be közös történelmünkben és kultúránkban, illetve az európai integrációban.
    Az uniós kezdeményezés alapján Magyarország először 2014-ben terjeszthetett fel pályázatokat a cím elnyerésére. 2015-ben Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata által benyújtott Páneurópai Piknik Emlékpark, 2016-ban a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia, 2018-ban pedig a Dohány utcai Zsinagóga komplexum részesült az Európai Bizottság szakértői testületének pozitív elbírálásában és nyerte el a címet.