Auguszta napja van. | 2024.03.29

Tarlós: nem a főváros érdeke a díjemelés a taxiszolgáltatásnál

2018-04-26 11:45:00

A taxisok kezdeményezték a tarifaemelést, nem a főváros, és ha az utasok drágának találják a szolgáltatást, akkor sokkal kevesebben ülnek majd taxikba - mondta a főpolgármester az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

    Tarlós István a Fővárosi Közgyűlés által szerdán, a taxisok kezdeményezésére módosított taxirendeletről szólva közölte: 2013-ban emelkedett legutóbb a tarifa, így ez az emelés öt év után "túlzónak nem mondható".
    A díjemelés nem a főváros érdeke volt - hangsúlyozta a főpolgármester, megjegyezve: arra gondoltak, hogy ha az utazóközönség túl drágának találja a szolgáltatást, akkor majd sokkal kevesebben veszik igénybe, ez pedig a taxisok kockázata.
    Tarlós István ismertette, hogy júliustól a 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedik, a kilométerdíj 280-ról 300 forintra nő, a percenkénti várakozási díj pedig 70-ről 75 forintra.
    Azt mondta, hogy a döntéshozó és a taxisok is figyelni fogják, milyen reakciókat vált ki a tarifaemelkedés. A főváros nem zárkózik el további korrekciók elől - tette hozzá. A Kossuth rádió 180 perc című műsorában a taxirendelet módosításáról szólva kiemelte, hogy a viteldíj leglényegesebb eleme, a kilométerdíj júliustól hét százalékkal emelkedik majd. Egy éven belül biztosan ki fog derülni, hogy az utazóközönség miként reagál a változásokra - tette hozzá.
    Tarlós István az M1 aktuális csatorna elmondta azt is, hogy a Lánchíd és a 2-es villamos alagútjának rekonstrukciója várhatóan szeptemberben kezdődik el. A felújítás tervezett befejezési határideje 2021 júniusa. A munka várhatóan 16,4 milliárd forintba kerül majd.
    Közölte azt is, hogy őszig egy kisebb felújításra van szükség a BAH-csomópontban.
    A felújítás alatt álló 3-as metró akadálymentesítéséről szólva ismertette, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdán úgynevezett ferdepályás liftek építéséről döntött a metró öt állomásán, így a húsz megállóból tizennyolc akadálymentesen megközelíthető lesz. A Dózsa György úti állomás akadálymentesítését a metróvonal északi szakaszának felújítása után végzik majd el. Az Ecseri úti és a Pöttyös utcai metróállomáson ideiglenesen korlátlifteket építenek, a végleges megoldás kivitelezését a főváros 2023 végére vállalta. A közgyűlés által szerdán elfogadott akadálymentesítések többletköltsége valamivel kevesebb mint hatmilliárd forint - közölte.